ez nem személyes ügy, de...
sehogy
Bejegyzések
-ff-cut.jpg)
Ki halt meg, és miért?
Azt álmodtam, hogy meghalt egy jó barátom. Eleinte konszolidáltan fogadtam, de aztán kiborultam, és dühömben ütöttem, vágtam amit értem. Repültek a táskák, és a könyvek, meg a bútorok. Az egész valami slam poetrys környezetben történt, de kint a szabadban, egy épület előtt. Ez az épület meg úgy nézett ki, mint a Báthory István Általános iskola. Ott, a főépület előtt, a lépcsőnél. Csak több volt a zöld fű. Akit meggyászoltam, az pedig nem tudom pontosan, hogy ki volt, talán I lehetett. Ő egy slam poetrys arc. Ez azért fura, mert nem is vagyok vele olyan jó kapcsolatban, hogy ennyire meghasson, ha történik vele valami.
Miután szétdobtam mindent, a növényeket kezdtem rugdosni, kitépkedtem a füvet, és azt dobáltam izomból. Persze csak visszahullott rám az erőből eldobott maroknyi csomó fű. Aztán kissé megnyugodtam, és elkezdtem összeszedni a szétdobált dolgokat. A srácok is segítettek. Meglepetésemre nem basztak le, hogy miért bontom a rendet. Megértően, és csöndben segítettek rendet tenni.
Otthon meg apám megkérdezte, hogy milyen volt a meccs. Apám nagyon jó fej, és kommunikatív. Én viszont rohadtul kussban voltam, és alig tudtam kinyögni egy-két szót. Aztán mielőtt megbántottam volna őt is, elmondtam neki: "Ne haragudj, de ma meghalt egy barátom, és kurvára nem érdekel, hogy milyen volt az a hülye meccs." Fater egyből felfogta, és békén hagyott. Csak ült velem szemben az asztalnál, és vacsorázott. Én a laptopomba fojtottam a gyászomat. Beraktam valami zenét. Persze egy sem volt, ami megnyugtatott volna. Ki kell mennem, nem bírok itt ülni.
És kidobott magából az ébresztő.
A történtek ugye már csak azért is furcsák, mert apámmal sem volt sosem igazi kapcsolatom. Csak kis gyerek koromban láttam egyszer-kétszer. Sőt kb két éve önszántából itt hagyta ezt a világot. A meccs meg hogy jött bahh... életemben sose érdekelt a sport, mint kulturális esemény. Se foci, se semmi. Hidegen hagynak az ilyenek.
Miután szétdobtam mindent, a növényeket kezdtem rugdosni, kitépkedtem a füvet, és azt dobáltam izomból. Persze csak visszahullott rám az erőből eldobott maroknyi csomó fű. Aztán kissé megnyugodtam, és elkezdtem összeszedni a szétdobált dolgokat. A srácok is segítettek. Meglepetésemre nem basztak le, hogy miért bontom a rendet. Megértően, és csöndben segítettek rendet tenni.
Otthon meg apám megkérdezte, hogy milyen volt a meccs. Apám nagyon jó fej, és kommunikatív. Én viszont rohadtul kussban voltam, és alig tudtam kinyögni egy-két szót. Aztán mielőtt megbántottam volna őt is, elmondtam neki: "Ne haragudj, de ma meghalt egy barátom, és kurvára nem érdekel, hogy milyen volt az a hülye meccs." Fater egyből felfogta, és békén hagyott. Csak ült velem szemben az asztalnál, és vacsorázott. Én a laptopomba fojtottam a gyászomat. Beraktam valami zenét. Persze egy sem volt, ami megnyugtatott volna. Ki kell mennem, nem bírok itt ülni.
És kidobott magából az ébresztő.
A történtek ugye már csak azért is furcsák, mert apámmal sem volt sosem igazi kapcsolatom. Csak kis gyerek koromban láttam egyszer-kétszer. Sőt kb két éve önszántából itt hagyta ezt a világot. A meccs meg hogy jött bahh... életemben sose érdekelt a sport, mint kulturális esemény. Se foci, se semmi. Hidegen hagynak az ilyenek.