Legyek én a szilánk

Nem kell több lehetőség
Bizonyosság, ami kell
Lepkét nem gyűjtök én
Vágyad nem érhet el

Szilánk tollas szárnyad
Bújj hozzám, ne sérts
Átölelesz, így szeretlek
Ennyi mégsem lesz elég

Beteg vagy, a szív tabu
Kimondottan ékesszavú
Szeretlek míg világ-világ
Nelkülünk lesz
Minden hibánk

Rádnézek és kérded: Mi az?
Csak azt hittem, hogy látlak
Nem valóság, méhviasz

Szeretlek, de hátha
A lélegzeted nátha,
Gyújtsunk rá picsába
Erkély füst a véred
Szív csak szívd
Ölellek tüskés szív

Had legyek én
Az újabb
Hibád

Szilánk leszek
Szárnyad tárd
Felemellek
Én leszek most
Minden hibád

Beton nehéz üveg szárny
Ólom színe Napra vár
Éjjel kéri csak a Hold
Farkas vérét megcsapold

Ez kurva beteg bazmeg
Ez kurva beteg
Bazmeg
Ez kurva beteg
Bazmeg

Leszoktam

Leszoktam arról, hogy töltő legyek.
Megváltom inkább a retúr jegyet.
A határon megfog az energia vám
Pír arcomon, vastag a bőr.
Ne várjatok rám.

A vegetációt választom óvóhelyül?
Mi lenne az igazság? Ki nem derül.
A sín kattog így, vagy az elmém?
A valóságra alagútban
Nem derülhet fény.

Ha az ember leértékeli magát,
Onnan legalább nem zuhan.
Megnéztem a poggyászt.
Biztos helyen, megkötözve,
Minden remény biztonságba van.

Ahová teszed mag-od,
Ott nyílik a világ.
Vészfék és sikítás.
Itt leszállok.
Baszd meg a retúrt!
És jó éjszakát.

***

Köszönöm Kerner Mariannnak az ihlető sorokat.
Tőle kaptam:
"Leszoktam arról, hogy töltő legyek."
"A vegetációt választom óvóhelyül?"
"Ha az ember leértékeli magát,
Onnan legalább nem zuhan."
"Ahovát teszed mag-od"
Úgyhogy ez nem is az én versem.
Hanem az övé.

Üzeneted jött

Postagalambot ettünk vacsorára
Kiterítve az asztalon ázik a tintába
Csontsziklából fogpiszkáló
Tiszta vizet öntsünk a pohárba

Kezemből nem eszel
Kezedből nem eszek
A galambot felzabáltuk
Hiába a tiszta víz
Rosszul leszek

Tűzokádó
Sárkány szállt le
Az asztalra

Körme alól
Égett tollak
Bűze füstölög

Nem vagy itt
Már nincsen asztal
Üzeneted jött

Projex

Projekcióm elszakadt
Pukkant lufi, latex
Plátó vére elapadt
Draga lesz a szex

Mind a tiéd,
Vidd magaddal,
Az ár bármennyi lehet,

Ha te kéred,
Mindent megérsz,
A lekem is viszed.

Lucifer, te jó testvér
Tiéd vagyok már
Megvettél, a testnedvért
Nem nagy a kár

Kharón haja kitépve
A ladik süllyedő
Engedjetek vissza
Kell még egy nő

Ördög koma elárulta,
Minden az enyém,
Álom se kell,
Nincsen vége,
Kacat a remény

Projekcióm újra húzom
Vekony a latex
Véres a plafon
Jobb ez mint a szex

Vihar

Ocsút a búzától, leányt a blúzától
Védd meg, a könnyelműség vészes, Istenem!
Elválasztja tömlőc, gálya
Két part között veszélyt súg a moraj
Hullám verő szabadság, tajték a vihar

Gondolatok gálya rabja, partra vetve mind,
Mezitlábad megvetette csírák magvait,
Talpad nyomán csókban leheleted tart
Földpaplanom kikelt, semmit nem takar
Búzaföldön lépkedsz látod? Könnyű a vihar.

Otthont teremt tekinteted barna-mély,
Szíved tiszta, áldott öled nyugodt szenvedély.
Tűzhely lángol, ülj le mellém, tele a világ.
Semmiféle veszély többé nem találhat ránk.
Füst tiszta levegő elfújta viharát.

Lapozzunk

Az ágyadon fekve tépem ki lapjaid.
De ne félj! Nem fáj, mert nem szeret.
Nem vagy te kutyatej.
Hogy mit írtál a lapokra?
Kacsintasz? Egy égi jel!

Százszor vagy szép, nem bántlak
Csak tépem a lapot,
Hogy megtudjam, melyik sorod az,
Amiben én is ott vagyok.
De elfogyott a hely?

Ha az ágyra majd idejössz,
Csak arra felelj:
Miért vagyok én a sorok közt bújva?
Miért lesz minden
Újra és újra

Olyan mintha együtt írtuk volna?

Édes Annám

Na nem azt mondom hogy Szabó T. Anna
És még azt sem, hogy Dragomán György
Hogy egy írónőt vettem el?
A képzelet oly meggyötört.
Mert nem lehetsz te önmagad,
Ha a tükörben egy összetört kép.
Nem voltál más mint szavad,
Tekinteted tengernyi kék.

Na nem azt mondom hogy Szabó T. Anna
És még azt sem, hogy Dragomán György
A sárkány magánya az égre tört!
Ha őszinte leszek, lehúz a föld.
Hazudok hát magamnak,
Hogy Te vagy az én Annám.
Édes Anna, ne ölj meg kérlek,
Ha az kell, soha nem leszek
A gazdád

Visszavont üzenet

Remélem nem bánod nagyon, hogy ilyen üzeneteket hagyok a lábtörlődön. Ígérem nem lesz sok. Maximum majd beletörlöd ami lábadra ragadt. Szóval ilyen fura hangulatban vagyok. És azt sem tudom hogy érdekel? Nem érdekel. Na mindegy. Szóval van itt egy vers, ami miattad született. Vagy hát nem is. Nem is tudom. Hát ez ilyen tiszta hülyeség. Az "ön-ura-lom" szövegedre írtad, hogy talán túl... bevállalós? A francba, hát csak tetszenie kell! Itt monologizálok. Entert ütni nem merek. Mert sok leszek. Te pedig kevés.

Szóval itt van ez a gondolatbeültetés. Az eleje olyan megszokottul ritmusosan valahova-vivő. A vége meg el lett engedve, olyan slendriánul magára hagyott. Ez valami új. Múzsa vagy bazmeg. Pedig nem is beszélek csúnyán. Csak miattad.

Te meg némaságodban játszod itt a Bóbitát, szárnyat ígérsz a malacra.
Én meg gondolhatok amit akarok.
Nem hiszem el.

Bronztányér ha földet ér miféle moraj,
Felhasítasz kegyetlenül,
Mély éktelen zaj,
Józanságom összetörted,
Darabjait szedegetem,
Megvágott száz helyen
Véres a talaj

Te voltál? Nem én voltam!
Ki tehette? Nem tudom.
Nem is téged szeretlek
Magányom unom.

Hogy lehet így összetörni?
Hol van a lapát?
Nem a szíved, nem lapát az,
Kopott nagykabát.

Azt hiszed, hogy kimondható?
Fenil-etil-amin az miattad van?
Vagy hogy kettőnkért?
Dehogy! Az egész bennem él.

A talpam csontszilánk
Csonka karddá összerakott
Puzzle játék-kép.
Bronz. Tányér.

Milyen értelmetlen ez az egész.
Még asszociatív álomnak is kevés.
Türelmetlen vagyok, mint a szar.

Bár csak felrobbantanál!

Tudod mit, Medve?

Baszd meg a létrádat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önuralom

{ Annamária }

Ha tudtam volna, hogy az első rapid-randim egy borozással, majd autókázással folytatódik, talán előbb belevágok…
Pedig a barátaim már évek óta unszoltak, hogy menjek el… De ki akar egyedül…
Anyway! Részt vettem…

A sráccal már az asztal két oldalán egy hullámhosszon voltunk, miközben a Balaton hullámairól beszéltünk; a múltbeli és jövőbeli nyaralásokról. És nem éreztem, hogy valakinek be kellene jönnie a hullámért, mert nem volt dög-unalom a beszélgetés.

A magázódáshoz azért tartottam magam. Mert a magázódás szexi. Csakúgy, mint az öltöny és a nyakkendő. Bármelyik nem is viselje.

A kétszer egyperces villám-talk-show után elhívott randizni.
Gondoltam: let's get the party started…

Majd eljött a találka ideje, és ő olyan magabiztosnak tűnt, hogy engem is azzá tett…

- Uram! Ön vagy az Ön ura Lom! Nem sima hulladék vagy szemét… Hanem LOM.  Ami már zavarja mindenkinek a szemét…Lomtalaníthatna… És akkor az Ön ura végre Ön-maga lehetne…
- Miért?
- Azért, Kedves Uram, mert amikor Ön elhív engem egy légy itt vagy ottra, akkor nem foglalkozik azzal, hogy kettőnkben annyi az önuralom, mint egy madársalátában vagy egy bébispenótban.
- Salátát kívánnál?
- Kívánnék én mást is - ha már így összetegeződtünk…  Hová is szeretnél menni tulajdonképpen?
- Ajkára…
- Már megint ez a fránya magázódás… Váltogatod, mint diCaprio a nőit… De térjünk csak vissza! Szóval az ajkamra… Elég konkrét a kérés…

Nevetett.

- Na jó! A humor általában csak palástolja a valódi érzéseket - jelen esetben aaaaa…
- Vonzalmat?!
- A kíváncsisággal ötvözött zavarbanlevést.
- Mire vagy kiváncsi? - kérdezte.
- Arra, hogy mi a terved és a szándékod.
- Szándékom éppenséggel volna, a terveim viszont abban a percben elszálltak, amikor megérkeztél.
- Miért? Nem tetszik a ruhám?
- Már amennyiben ezt a zsebkendőnyi méretű textilt ruhának lehet nevezni…
- Szerintem lehet…
- Akkor nem. Mármint nem nem tetszik; hanem igen, tetszik. Bár ezzel a “Ruhával” inkább csak az önuralmamat tesszük próbára.

Nevettem…

{ Máté }

Nevetésében nem volt kihívás, inkább valami csendes elismerés. Aztán a kezét nyújtotta. Elfogadtam az érintést. Az ujjaink éppen csak összeértek, mégis olyan volt, mintha két világ találkozna.

Urbán legenda, hogy a férfiak 7 másodpercenként gondolnak a szexre. De jó, hogy levetkőztük állatias mivoltunkat, és megtanultunk a társadalom szabályai szerint élni. Mi is történhetne, ha éppen ebben a pillanatban magamhoz szorítanám és Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után úgy rátapadnék az Ajkára, mintha sosem lenne holnap?

Belekortyolt az italába. Az én számban sivatag, azt hittem meg sem tudok szólalni:

– Ha az ösztönöd azt súgja, hogy futnod kellene, de te maradsz... akkor talán rossz döntést hoztál.
– Megijesztesz! – mondta. – Olyan a tekinteted, mintha meg akarnál ölni.

Végül is az ölés és az ölelés között nincs olyan nagy különbség – gondoltam, végül csak annyit tudtam mondani: – Bocsáss meg.

Megint kortyolt. Mit nem adnék azért, ha a pohár helyében én önthetném azt a keserédes rozét Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után édes Ajkai közé...
De az intellektus újra lefogta szívem, kitaláltam valamit. Igen! Igen, ez jó lesz.

– Van egy találós kérdésem: "Mi az, ami a kövekből pattan, de a végén csak hamu lesz, amit elfúj a szél?"
– (...) Feladom.
– Nem adhatod fel! Legalább találgass! "Mi az, ami a kövekből pattan, de a végén csak hamu lesz, amit elfúj a szél?"
– (...) A szikra?
– Igen.

"Mindenért a felelős, az isteni szikra. Szükség van rá,mint a csajoknak faszikra." Ezt is csak gondoltam. Megszólaltam volna, de megelőzött:

– Miért a szikra?
– Hát... szerinted van közöttünk?

11 perc. Coelho regénye szerint pont ilyen hosszú egy mély szerelmes együttlét. Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után pont ennyi idő hogy megérkezzünk. Nem beszéltünk többet. Nem gondoltam semmit. Csak átadtam magam hogy önfeledten érhessünk Ajkára.