Szexi, nem? Mothyyku képei általában tetszenek. Csak az a baj velük, hogy mindig kis méretben tölti fel őket. Emiatt kicsit haragszom rá. Ezt a kis nézeteltérést(?) most félreteszem, mert ez a kép elragadó. Az a fehér por... cukor vagy mothyyku-mén micsoda a munkás nő hatását kelti. A színes csíkos zokni meg amúgy is a kedvencem. Na meg az egyszerűség.
biológiai órám két kattanása közt az édesanyám hangját hallottam újra hogy ne hagyjam fiamat kétségek közt ne térképről tudja meg mi lesz az útja
sokat kattog a szívem is, gyöngyhozamán érlel kis puha életem ábrándokat tévesen sejti az ész, hogy nem nagy a kár ha éltem már eleget, és láttam sokat
filozófiai tézisek a-lapjai közt lapulunk a fal-meleg szívekhez bújva hormonok bábjaként bálványok közt csak mi vagyunk porzóként véresre fújva
Agyam vidám gyerekrajza páracseppben ázik Eszem sárga buszán öreg kisasszonyok, bácsik. Kirabolta hideg szavam fellegek sírása. Nincs nekünk lelkünk, csak gyermekünk, ki árva. Hiába vérzik nyelveden a magánhangzó lejtés, Büszkén pereg mások ajkán idegen kiejtés. Magyarország édes otthon kapkodják a lángost, Forradalmat, égő könyvet, lyukas zászlót, vánkost. Alattad alszik édes anyád, elföldelted régen. Magányos vagy te-hon fia, itt ért téged szégyen. Tejed Bakony, talpad Tisza, a térerőd is Pannon. Eladtad máris mástól veszed tudásod, Olcsó Áron! Hainaut el nem rettentő, Ogre csordák gonosz hírét értsd meg! Attilás lovasok lőtt nyila, cukros szívből kiett tükröt tör szét rajtad éppen. Ölbe tett karod marka ökölbe takarja verítéked - Oly jómunkás ember gazdaságos álmát… Ki Oceánnyi Teszkót egy Lidlit számításba vett, Mert ez a nép nem telítetlen zsírral etetett. Rezeg sárga buszom szíve, vörös fény mutatja, Ajtó nyílik, tilos lépnem, elsodornak Balra. Tetőtől talpig aláztatott magyar sorsom szmoggal telítve. Tovahalad évszázadom, mocska Most terít be.
Már három epizód elkészült a Stargate Sci-fi történet legújabb sorozatából, a Stargate Universe-ből. Vettem a bátorságot, és összeszerkesztettem egy egyszerű, de egyedülálló háttérképet a Végzet nevű űrhajóról, mely a történet magját képezi.
Isten szétbontotta a nyelveket, hogy megnehezítse a dolgunkat. Megérteni nem tudtuk egymást, és ez a felismerés elsőre megriasztott minket, és pánikoltunk. Végül lenyugodtunk és megpróbáltuk megérteni a másik nyelvét. Mikor ez sikerült, megtanítottuk az idegeneket a saját nyelvünkön beszélni. A fő probléma, hogy szétesett az egység, különböző nyelvi területekre. Ez ugyanakkor azt is magával hozta, hogy ezek a nyelvek különböző irányba haladtak. Saját életre keltek, önálló kreativitással, és fejlődési ritmussal. A bábeli probléma megoldása nem merülhetett ki abban, hogy megismertük egymás nyelveit. Hiszen annyit úgysem vagyunk mindannyian képesek elsajátítani, amennyi nyelv a világon létezik. A megoldást abban találhatjuk meg, ha kijelölünk egyetlen egy közös nyelvet, amit mindannyian megtanulunk, és azon kommunikálunk egymással. Tegyük fel, hogy ez megtörténik… de hogyan leszünk képesek ugyanazt a nyelvet tanítani az egész világon? Hogyan leszünk képesek megállítani vagy kiküszöbölni a nyelv helyi mutációját – ami adódhat a nyelvi szokások ezerszínűségéből, az akcentusok zavarából, és kulturális különbségekből? Ha mégis valahogy ezt sikerülne kiküszöbölni, akkor jön a következő probléma, az hogy ezzel a nyelv elveszti rugalmasságát, és a fejlődőképességét. Mindez magával hozná az irodalom begyöpösödését, és egyéb más területek, művészetek betokozódását. E miatt valószínűleg sosem lesz a Föld népességének egyetlen közös nyelve. Ilyen közös nyelv csak egy hangyaboly jellegű fajnál alakulhatna ki, ahol nincsenek egyéniségek, csak parancsot teljesítő katonák. A közös nyelv mégis kialakulóban van. Valószínűleg az angol nyelv lesz ez. Egység alakul ki, de valószínűleg színeződve. Talán olyan lesz a világ, mint egy hatalmas ország. Ha akarjuk, majd megértjük a másik angolját. De a mindennapi nyelvhasználatban mégsem leszünk képesek könnyen megérteni egymást.