Ha azt hiszed, hogy csak te vagy elbaszva, akkor tévedsz!
Szégyenlem amit tettem. Amit már ezerszer megtettem, és még meg is fogok tenni, de remélem hogy így soha többé. Azért írom most le, hogy lásd: én is olyan szerencsétlen szar alak vagyok mint te... és pont olyan gyönyörű és csodálatos is (de ezt most hagyjuk).
Mégis hogy lehetne azt irodalmian érdekfeszítővé tenni, hogy telezabáltam magam ikszedjére és bűntudatom van emiatt? Sehogy. Ez van mikor nem te eszed meg az ételt, hanem az zabál fel téged. Függő vagyok. De nem úgy mint egy elhasznált koton, hanem úgy mint a népmesében a kisgömbőc. Sajnos két szélsőséget tudom a legjobban. Vagy zabálni, vagy nem enni egy kanyi falatot sem. Az a baj, hogy az egyik csak egy darabig megy és az ellen nem tehetek sokat (hacsak nem tanulok ki valamilyen kínai reinkarnációs tanfolyamot). Szóval inkább a zabálást választom. Elég egy magányos este, hogy elegem legyen és megtelítsem az egyetlen szervemet, amibe tudok is mit tenni (ez a kép inkább nőknél lenne izgalmas). A zabálásba pedig nem fogok belehalni... annyi idő alatt mint az éhezésbe.
Az egész hetem kurva jól telt. Tényleg. Önbizalmam is szépen épült, és napi rendszerességgel mosolyogtam önmagamba és a szép lányokra is (na meg egy idős úrra is, de az csak véletlen volt ígérem). Az életem tele van függésekkel. Az élet egy kibaszott nagy függés. Mindegy hogy mitől, mert nem az a baj, hogy teletömjük magunkat (kivéve ha mondjuk egy kisállatot tömsz tele... késekkel), hanem hogy bűntudatunk van utána!. ÉS AZÉRT VAN BŰNTUDATOD, MERT NEM ARRA KONCENTRÁLSZ AMIT CSINÁLSZ.
Ha már ZABÁLSZ, azt jól kell csinálni. Akkor már legalább annyit kell zabálni, hogy levegőt se kapj utána. Annyit kell zabálni, hogy már ne tudd megkülönböztetni az ízeket... a sósat az édestől, a keserűt a savanyútól. Annyit kell zabálni, hogy a vércukorszinted sose halljon többet a biológiáról. Annyit de annyit kell zabálni, hogy vörös legyen a szemed, hogy szétrepedjen alattad a szék és lezúgj az alsó szomszédhoz a vasbeton panelházban, ahova már csak targoncával tudnak felcipelni, de Te már három hónapja nem voltál sehol és akkor is csak azért hagytad el a kis kuckódat hogy megvedd a következő negyedéves cukorka magazin legújabb különkiadását, amihez extra targonca bérletet adnak csak most az egyszer ebben a nyomorúságosan szánalmas álomvilágodban, amire azt mondják hogy olyan mint egy torta... de te TUDOD, hogy ennek ellenére bármit is teszel, a végén nem te eszed meg!
HANEM Ő TÉGED.
Elegem van. Kapjátok be gyíkok...
Kibaszottul semmi jogom ahhoz hogy itt a nevetséges alig húsz kilós súlyfeleslegemmel elégedetlenkedjek. Tényleg semmi jogom hozzá. És most rohadtul elmegyek sétálni, mert futni sem tudok mert kedden a hülye fitnesz edzésen szétment a bal térdem és úgy sántikálok azóta mint egy tehetségtelen hadirokkant. Egyszer jövök rá hogy imádok mozogni, és akkor is bepszichésedek valami hülyeséggel, mint ez a térd baromság.
És most elmegyek sétálni ebbe a rohadt hidegbe, mert nem bírom tovább ezt az érzést a szívem mögött... ahol lassan illegális veszélyes hulladék lerakót lehetne nyitni. Jó áron.
23:13 - Na most már oké. Megvolt az egészségügyi egy órás séta. Eldzsaltam egészen a Tesco-ig, miközben Dalriada-t hallgattam. A fülemből egész úton nem került ki a dugó, még arra a fél órás időtartamra sem, amíg az áruház könyvespolcát csócsáltam. Felkaptam egy könyvet, és a sorok közt fel-alá sétálva olvasgattam. Miután meguntam, választottam egy másik szerzeményt... és így tovább. Micsoda bohém életvitel! Ez olyan, mint a kiránduló szex... mikor a lebukás veszélye fűszerezi még édesebbé az együttlétet. Na hát a való élet más területein is a különlegességeket érdemes keresni. Most pedig vissza a filmhez, amit a depresszív önsajnálatom kettévágott mint paraszt bácsi a fagylalot... bicskával. A címe nem más, mint: Its All Gone - Pete Tong. Egy drogfüggő dj tálentumról szól, aki jobb híján megsüketül, hogy ráébredhessünk hogy a megvilágosodás felé nem csak a buddhai út vezet.