Pörögj bazmeg
A világ forog
Mind tiéd
A csillagot
Mit lehozni
Rutin vagy
Szenvedély?
Lehetsz bazmeg
Szív-szemetes
De ott a címke
Gagarin út
Huszonötös szám
Hozd vissza a kukát
Ha mégis kibasznál
Pörögj bazmeg
Hisz te vagy az
Ikercsillagom
Én a tiéd
Szív kukába
A többit
Leszarom
Tölts még
Ne légy Édes
Inkább keserű
Habzó és rideg
Ölelsz de miért
Öntsek még
Reggel majd józan
Álmodod szótlan
Nyugtat hogy végre
Mi vagyunk
Egyedül
A félelmet űző
Éjjeli fény
Láb a lábhoz
Zoknim húzd le
Összeér
Kezem a kezedbe
Ujjak fonódnak
Keresik a fogást
Ruhánk mégis
Összeér
Szerető barátom
Égi testvérem
Kötve hiszem a
Vérszerződést
Sörünk kiöntve
Füstbe fogva
Tekintetünk
Összeér
Csipp Csepp
Egy csók
Öt csók
Meg tíz
Folyó vagyok most is
És benned a híd
Megtartalak
Majd ha
Árad a víz
Balra index
Békében tantra
Körforgalom
Mérlegen tarva
Jobbra index
Értem nyúlsz érzem
Kezed a kezemben
Lent vagyunk
Mélyen
Szeret
Nem szeret
Kedvelni is épp elég
Fontos vagyok
Így ölellek
Te is nekem
Nem vagy
És nem leszek
Enyém
Tiéd
Hát én meg egy kapálózó kamasz vagyok,
Hiába vagyunk azonos korúak.
Benned egy vén boszorkány szíve ég.
Én meg a barlang szélén azt sem tudom,
Ha rám néznél végre egyszer, mit is mondanék?
Mert amit én tudok, az mind csak játék.
Amit te tudsz, az meg kín és szenvedés.
De mitől lenne több a méregnél a lant?
Játszadozunk, s rajtad égett seb marad?
Én is csak egy kutya vagyok. Csupa szív.
De hol a mélység, kiből lehet igaz társ?
Akit az asztaltól az ágyig nem ráncigálsz?
De bizony, kutyának ott nincs helye.
Van akinek őrzője van, másnak meg ölebe.
Tőlem senki nem kapott rózsát, csak egy-egy szálat.
Mi lett velük aztán? Csak az albumban egy-egy kép.
Tizenkét rózsa, liliommal talán erősebb lesz, mint egy.
S ha Ő a virágot tényleg szereti, akkor nem lesz mindegy.
Kinek nagyobb és milyen csokra? Ez is persze harc.
Amiből a nőnek elege van. Még hogy élte halsz?
Annyi méret, annyi játék, a vége egy lehet.
Valaki célba ér, a többi meg leves.
A győztes mégis magányos lesz.
Oroszlánként ázott vízöntő sörény.
A cél helyett az út a lényeg,
Azt járnám veled.
És közben fognám vállad
És tartanám kezed.
De harcolni kell, tesztoszteron
Száraz nem marad,
Derogál a hímek harca
Hát baszd meg, magad!
Hogy azt szerettem volna, hogy együtt szárnyaljunk.
Lehetnék a kalitkád, ahogy te az enyém.
Együtt nyithatnánk az ég felé naponta az ajtót.
Reggel is csók, ölelés és este közös asztal vár.
Koncert, séta, izzó tavasz után ruhátlan nyár.
De azt mondtad hogy kedvelsz, én meg hogy szeretlek.
Túl sok lett, egyből bezárult a ketrec.
Kinyitni? Minek azt? Jó ember vagyok, érték.
Repülni együtt? Csak álom volt, hogy ezért él még
Bennem a szikra, benned a hamutál, nincs parázs
Rozsdás a kalitka, lassan nincs is rajta rács.
Nem lettem mégsem részlehajló
Áldozat sem lehetek
Ha tetszik neked
Nyúlj zsebembe
Vidd az apró nincseket
Itt egy szép gömb
Ott egy labda
Szilánkokra lépkedek
Vigyázz hogyha arra járok
Védd törékeny kezedet
Ne markold
A szívjátékot
Zsákba tenni nincs miért
Nem jön hozzá
Rendőrautó
Fénye tiszta, mind tiéd
Mi marad itt?
Isten tudja
Ballag csak a fák hegyen
Hol voltál te?
Mi voltam én?
Lakóhelyünk
Költemény
Higgadt vagyok, óceánba betorkolló nagy folyó.
Fölöttem áll a híd, és én csak mosom pillérit.
Hogy ítéli meg a strukturált kő természetem fodrait?
Ne bízz bennem, hideg télen a felszínem megfagyott.
Mély alapod a jég alatt percről percre elhagyom.
De ott vagyok és újra, újra körülveszlek hangtalan.
Nem akarok semmit, fölötted a nap ragyog -
Ha akarod, hogy ha nem, lassan vissza olvadok.
Nem léphet kétszer ember újra, újra énbelém.
Úgy változok, mint az éjjel, Hold ragyog a Nap helyén.
Szomjad oltom, lehűtelek, táplálom a partjaid.
Annak vagyok megbízható, aki ismer, bennem hisz.
Halaimmal csókolózhat, éhes száj, hogy ha kifog?
Nem kérek, nem ámítok, csupasz vagyok, nincs titok.
Szétzilállak, elszédítlek? Ne ess szét, ne zúgj belém.
Milyen jogon kérhetném, hogy add fel magad, légy enyém?
Tartsd meg magad, hív a két part, legyél áldott vándorút!
Nem robbantok, nem folytatok köveiddel háborút.
Kijelentő, vagy felkiáltó
Módot talál, nincsen rá szó
Egy biztos, nem feltételes
Nem kell most már
Hogy kifogást keress
Amit megkötnek
Az égben, ott fent
Hiába vagy bűnös
Én pedig szent
Egyik sem igaz
Csak a szem parázs
Csak azért nézlek
Hogy engem is láss
Kérded, hogy "Mi az?"
Azt nem tudom
Mert nincsen rá szó
Csak egy alkalom
Amiből kettő lehet
Tíz vagy száz-ezer
Ha együtt leszünk
Több nem is kell
Dugóhúzó pattan újra, igyunk Máriám!
A tömjén füstje bódít ha kihűl a kazán.
Egymás ölében töltünk minden éjszakát.
Ne gondolj többre, ez a tudatiparág.
Ellenpólust feszít, ez a spiri nyugi szerep.
Hogy ki lehet csak anya és ki szerető lehet?
Te se vagy még senki, de átjön a barát.
Megborul hát egyből a tudatiparág.
Buddhának születtél, de elment az apád.
Máriának adnád az ég minden aranyát.
Megért és megölel, a gyengédség a vád.
Meggyógyíthat téged a tudatiparág.
Józseffel együtt basszuk a rezet.
Közutakon százzal épp melyikünk vezet?
Ha megállít a rendőr, jól meg is vág.
Megváltó messze, ez a tudatiparág!
Az égi csávó végül, hátra mit is hagyott?
Kegyelmet maxi, a teste nem én vagyok.
József mégse Isten, csak egy jóbarát.
Mária is tudja, ez a tudatiparág.
Reggel ellátok szépen minden állatot.
Békesség és kávé ez milyen állapot?
Estére is hozd el majd Isten szavát.
Így fejlődve izzik a tudatiparág.
Hiába fosztom ki_az összes patikát.
Valami nincs rendben, mi ez a hiány?
Szűz Máriát láttam, vagy Magdalénát?
Kurvára nehéz ez a tudatiparág.
Törőcsik Mari monológja Maár Gyula Prés c. filmjéből (1971)
"Tulajdonképpen megértem, hogy leszakadtál mindenről. De semmiféleképpen nem lehetett egyetlen pillanat. Ez csakis egy hosszú folyamat eredménye.
Kicsit érzékeny vagy. Lehetséges, hogy semmi más nem történt, minthogy életedben először megkísértett az értelmetlenség. Nem véletlenül téged kísértett meg. Hiszen te vagy közöttük a legértelmesebb. Márpedig az nem marad büntetlenül. Az értelem feljebb csavarja a lángot, a nagyobb láng előbb emészti el önmagát. Túlléptél azon az állapoton, amelyet mámorállapotnak nevezek. Persze, lehetséges, hogy ez a fogalom ugyanannyira pontatlan, mint amikor te azt mondod, hogy eljött egy pillanat.
Mámorállapotnak azt nevezem, amikor még lényegileg öntudatlanok vagyunk, és az életünk értelmét azokban a funkciókban keressük, amelyeket kézhez kapunk. Igen, ez a mámorállapot. Talán közelebb kerülsz a dologhoz, ha azonosulást említek, igen, ez talán kevésbé erőltetett. Az ember azonosul a szerepével, átveszi a világ értékrendjét, jól akar tanulni, családapa akar lenni, vagy háziasszony, vagy színész, vagy orvos, vagy katona. Csinálja mindazt, amit kell és ahogy kell.
Azután kezdi megismerni az értelmetlenséget: miért csinálom így? és miért nem másként? miért gondolom, hogy éppen az a szerep az enyém, amelyet a lehetőségeim adtak? Érted, mire gondolok!
Ezek a bizalmatlan kérdések indítják meg azt a folyamatot, amelyet nem tudok máshoz hasonlítani, mint a rákhoz. A lélek rákja. Ha eluralkodnak a kétségeid, akkor már nagy baj van. Márpedig a mámorállapotot, az azonosulást követi az elszakadás, az elszakadást mindattól, ami az életünket jelenti. Akkor aztán értetlenül nézünk a feleségünkre, a férjünkre, a gyerekünkre, a beosztottunkra, az elöljárónkra, a fajtánkra, az ellenségre. Összemosódnak a fogalmak, elvesztik korábbi szilárd körvonalaikat, és mi ott állunk szétmállott fogalmakkal.
De nem is állunk, mert ilyenkor az ember – jól mondod – leszakad, kiröpül a világűrbe, társtalanná lesz és magányossá, didereg, nem használhatok erre jobb kifejezést, az ember didereg és fél! Egyetlen olyan erőt nem tud megnevezni, amely visszahúzná a régi kötelékbe, mert a régi kötelék már nem vonzza többé; az ember didereg és lelkiismeret-furdalása van: hogyan is történhetett meg velem mindez? hátha én vagyok a hibás! hátha bűn volt, hogy felfedeztem! nem vagyok azonos mindazzal, amivel azonosnak kellene lennem! bizonyára bűnös vagyok, mert különben nem lenne olyan irtózatos a büntetés.
Ez a lebegés szörnyű gyötrelmekkel jár, mert érzed, nincs honnan megújulnod. Nincs másik világ. Felemelkedni annyi, mint kikerülni az előtérből – így érzed! És pokolian kínlódsz, vacogsz! Mint te most, kedvesem!
Az előbb túloztam, amikor azt mondtam, hogy az ember kiröpül a világűrbe. Mert ebből az állapotból mégiscsak van visszatérés, csakhogy ez egyáltalába nem örömteli.
Az okos emberek legtöbbje átesik a fertőzésen, a legtöbbje egyszercsak leválik arról, amit csinál, aztán didereg, aztán visszakullog, visszasompolyog és azt mondja, úgy látszik nincs más, ezt kell csinálni; cinikussá lesz, megkopik a lendülete, és fogát összeszorítva harcol a régi fogalmak morzsáiért, csinálj, ahogy lehet!
Én nem ezt tanácsolom neked, a világért sem! Én azt mondom, hogy maradj a világűrben! Vedd tudomásul, hogy nem tudsz azonosulni!
Ha ezt megérted,
ha ez nem zavar már többé,
ha soha nem akarod visszaszerezni az elveszett dolgokat, akkor hirtelen szabaddá leszel.
Alkalmassá válsz mindenre. Semmiben sem hiszel, de végrehajtója lehetsz bárminek.
Semmi se érdekel, de nem is akadályoz semmi. Nem zavar többé a világ.
Maradj te csak az űrben! Lebegj! De ne érezz lelkiismeret-furdalást! Csak lebegj!
Ezt kell tudnod ahhoz, hogy most felkelj! Ha most felkelsz, még nem történt semmi jóvátehetetlen. Még magunkhoz ölelhetünk. Csak te fogod tudni a titkodat, csak te fogod tudni, hogy örök lebegésben csinálsz mindent. Mindent, amit azok kérnek tőled, akiket még tartanak a kötelékek. Akik kevesebb szabadsággal élnek, de jobban ismerik a teendőket.
Kelj csak fel szépen!"
Nehéz vagyok, mint a hajókötél.
Egyszer el kell hogy engedjél.
Az óceán befogad, nem is akarva.
Húzz le magaddal, vasmacska!
Ha egyszer kikötünk, könnyű a nap.
A fedélzeten kandúrok alszanak.
Bendőjükben friss tej és egér.
Nehéz vagyok, mint a hajókötél.
Na idefigyelj te gyáva szar!
Emlékszel még azokra az estékre, amikor egymást inspirálva írtatok egymásnak verseket?
Mindenféle témát körüljárva, megélve betegséget, a köhögést és a világ fájdalmát?
Hogy nem létezett az az óra és a perc, amit nem miatta, vele és érte?
Együtt neveltétek a kutyákat. Heves viták után borultatok hátra?
Hogy szeretted?
Hogy Szabó T. Anna meg Dragomán György is elbújhatott volna mögöttetek?
Azt hitted? Fiam! Ezt nem hinni kell! Hanem tenni érte!
Hány év telt el? Te meg most csak itt ülsz? Te gyáva szar.
Hol van már a vihar? Vagy azt hiszed, hogy a szemében ülsz?
Állj fel bazd meg! Ha most nem teszed, soha többé nem írhatsz egy szót le sem egy betűt!
Kényelmes? Jól esik hogy Ő most éppen szépen magát találja fel?
Hát ne félj barátom! Fel is találja.
Úgy kisírja és szórakoztatja magát, hogy annál kényelmesebb nem lesz többé a magány.
Már hogy nem neki, hanem neked.
Mert ha itt ülsz tovább, cseszheted.
Na ugye. De itt van egy pár sor még későbbre.
Mert ha majd apa leszel, a szerelem majd átköltözik a kiságyból majd közétek.
Mert a fiadat úgy szereted, mint az anyját, nem érted?
Miért kell zúgó vágta, mond csak? Miért hajszolsz még több lét?
Azt hiszed, hogy ennél többet kaphatsz még? Szép kombinét?
Nem írsz ugye? Tollad száraz? Tiszta papír kellene mi? Hogy ürítsed a pennádat.
De ott van a könyv, együtt írtuk, lapozd föl te gyáva szar.
Olvasd újra, mi hiányzik?
Semmi sem.
Te gyáva.
Szar.
Hat falra vetítenek! A padlóra is nézz le! És
3D ez olyan élmény! ... Valóságnak még kevés.
Le nézz! Csak le! ... Mondd, miért néznél fel?
Letagadom! Nem létezik! Műhold az! Nem égi jel.
Immerzív az elmekórház! Állad lent már. Nagy élmény!
Hat falról is ez folyik le. Mobilon és nagy tévén.
Isti ülj le! Isten felállt. Átadta most a helyét.
Magyarázd el kérlek újra: mitől leszek még hülyébb?
Remény bazmeg, hogy a Kutyám nem érti a hat falat.
Kocsonyát főzök Neki! Fent-semmiből Nagy Falat!
Rágjuk csak meg! Mit? Az emberséges politikát?
Fűvel együtt talán jó lesz. Nehogy végül mind kihányd.
Zárt tér ez a hat fal. Mégsem épp egy zsákutca,
Mert visszafelé sincsen kiút többé számunkra.
Honnan szüljek rakétát? A seggemből húzzam ki?
Csak fent lenne kiút! Nem tudok sajnos repülni.
Vége nincsen. Libikóka. Hatoldalú ringlispíl.
Felültetnek minden szarra, ami le fog rohadni.
Iszom inkább, a bújában megfulladhat a magyar.
Ingyenes a műsor, úgyhogy nem jutok ki egyhamar.
A hatos fogat sántít, hogy kitört volna egy kerék?
Lassan zúgva zakatolva ébredsz, nem kell vekker rég.
Hova értünk, milyen város? Vegyétek meg a jegyet!
Azt hiszed hogy új a műsor? A cirkusz rég megérkezett.
Ez a csend kabát...
Nehéz mint a magány.
És erősebb, mint supermen köpenye.
Csak nem olyan vagány.
Figyelj befelé!
Nincs szó!
Se csitt!
Bontsd le tüdőddel
Lassan
Jerikó falait.