Levél a jövőből
Lehet, hogy én vagyok az utolsó ember a Földön, akinek a szavait hallhatjátok, olvassátok. Ha még tud valaki olvasni.
Itt fontos lenne megemlíteni, hogy ki vagyok én, vagy hogy ki voltam.
Az én nevem Máté, és egy vagyok azok közül az emberek közül, akik miatt olyanná vált a világ, amilyen.
Mert én láttam ahogy táblázatszerkesztők kúszó oszlopán, több ismeretlenes egyenletekkel egyetemisták prostituálják agytekervényeiket.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam hírcsatornákban igazságot keresőket, ringó csípőjű, járkáló holtakat, akik vágyakkal telve, bankautómatákkal szerelmeskedtek.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam politikától megcsömörlőket, akik színes kijelzők GPS jelét követték, tanulatlan diákokat, akiknek szülői szárnyon repült a sült twitter agyba, szájba.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam magányos pályakezdőket, okostelefonnal a kézben, üres gyomorral.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam, ahogy hajnalban közösségi oldalak lapjain ébrednek, a pirítósra lájkokat kenő reggelizők.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam látnokokat szónokolni, filmek képernyőjén, hallottam őket mámorító szavakon lovagolni,
de nem tettem ellene semmit.
Láttam magam előtt Isten ezernyi, csillogó, automata, távirányítható kütyüjét, amire az ember azt mondta, jó.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam millió és millió zsebre tett könyvtárat, csodálatos háttérképekkel, egyetlen olvasó nélkül.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam széles vicsorral mosolygó disznókat, csúzliból kilőtt dühös madarakat repülni bolygók körül.
Láttam ringó melleket, a virtuális mobil áruházak kirakatában, mindössze száz forintért,
de nem tettem ellene semmit.
Viszont nem láttam megfagyott hajléktalanokat, ám hallottam róluk sokat,
mégsem tettem ellene semmit.
Láttam hallatlanul drága gépeket megfagyni.
Láttam játékszoftverek valódi világában, MMO RPG-ben, egy Simlis Cityben, örömteli második életben nyüzsgő fiatalokat.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam, ahogy könyvek lapjaiba sodornak rodhadt növényeket, ahogy zörgő zacskóból szívnak olcsó vegyszereket,
de nem tettem ellene semmit.
Semmit.
Innen, a távolból már csak egyet tehetek.
Arra kérlek titeket, tegyétek félre a műanyagot, és a gépet.
És kezdjetek el élni.
Itt fontos lenne megemlíteni, hogy ki vagyok én, vagy hogy ki voltam.
Az én nevem Máté, és egy vagyok azok közül az emberek közül, akik miatt olyanná vált a világ, amilyen.
Mert én láttam ahogy táblázatszerkesztők kúszó oszlopán, több ismeretlenes egyenletekkel egyetemisták prostituálják agytekervényeiket.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam hírcsatornákban igazságot keresőket, ringó csípőjű, járkáló holtakat, akik vágyakkal telve, bankautómatákkal szerelmeskedtek.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam politikától megcsömörlőket, akik színes kijelzők GPS jelét követték, tanulatlan diákokat, akiknek szülői szárnyon repült a sült twitter agyba, szájba.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam magányos pályakezdőket, okostelefonnal a kézben, üres gyomorral.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam, ahogy hajnalban közösségi oldalak lapjain ébrednek, a pirítósra lájkokat kenő reggelizők.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam látnokokat szónokolni, filmek képernyőjén, hallottam őket mámorító szavakon lovagolni,
de nem tettem ellene semmit.
Láttam magam előtt Isten ezernyi, csillogó, automata, távirányítható kütyüjét, amire az ember azt mondta, jó.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam millió és millió zsebre tett könyvtárat, csodálatos háttérképekkel, egyetlen olvasó nélkül.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam széles vicsorral mosolygó disznókat, csúzliból kilőtt dühös madarakat repülni bolygók körül.
Láttam ringó melleket, a virtuális mobil áruházak kirakatában, mindössze száz forintért,
de nem tettem ellene semmit.
Viszont nem láttam megfagyott hajléktalanokat, ám hallottam róluk sokat,
mégsem tettem ellene semmit.
Láttam hallatlanul drága gépeket megfagyni.
Láttam játékszoftverek valódi világában, MMO RPG-ben, egy Simlis Cityben, örömteli második életben nyüzsgő fiatalokat.
De nem tettem ellene semmit.
Láttam, ahogy könyvek lapjaiba sodornak rodhadt növényeket, ahogy zörgő zacskóból szívnak olcsó vegyszereket,
de nem tettem ellene semmit.
Semmit.
Innen, a távolból már csak egyet tehetek.
Arra kérlek titeket, tegyétek félre a műanyagot, és a gépet.
És kezdjetek el élni.