Bóbita

Testre simult nadrág.
Kerek mellek.
Szép lány.
Lehet, hogy nem tudja, de ő is
Dagadt Köcsög.
Megálltam lihegni az ivókútnál.
Éppen mögöttem szaladt.
Koca, kocogva.
Formás, szorgalmas.
Jó száj.
Távolodik, ahogy látom,
ő is nyolc perc körüli.
Ennyi kell, hogy lefusson
egy kilométert a sokból.
Bóbita én vagyok, játszom,
szárnyat adok a malacra,
Nyomába eredek,
mint afféle agár,
a körpályás,
izgi
futóversenyen.
Fogadjunk, hogy elkapom a hídig,
utána eredek, a nyomában
szálló por, ami vár csak,
fordulok a rövid útra,
felvillan, ott a patája.
Nagy segge vérvörös zászló,
tüdőm és a lábam
bírja követni,
gyorsabb is már a tempó,
az ég köde kezd el
izzadni.
A híd előtt előzöm,
ő jobbra.
Én meg ázom hazáig.

Apás fürdés

Forró kád.
A hűtő ajtajában hideg csoki vár.
Söröztünk.
Cukorpótló helyett pótapát
Találtam tegnap a pultnál.
Úgy olvad a habfürdő, ahogy a pöttyös tejszelet mesél.
UHTből készítették, és látott tehenet.
Ő azt mondja, ringatott, engem, kisdedet?
DVD-re kiírom, olyan szép emlék.
Ma már semmit nem írok ki.
Drága, meg amúgy is, minek?
Kalóz másolatok úsznak a kádban,
Síró férfiak, és néhány vallomás.
Korsóba önti, megissza.
A helyében nem lehetne más.
Anyámat még mindíg szereti.
Jobbat érdemelt volna a családi barát?
A víz alá merülök, test, hang, hatás.
Kaptam egy apa helyett üres
Szívdobogást.
Vadidegen. Engem tartott.
Tart most a kád.
Megölelem.
Törölköző.
Pót-mostohát.

Felszabadulás

Már régóta léptek zaja festi be a várost
Elvitték nagyapát a nárcisz lelkű nácik
Azóta szalmával tömjük meg a vánkost
Álmunk nyomán csodás pusztulás virágzik

Azt mondták a nagyok, hogy nem szabad félni
Azóta hiszek a megmentő angyalokban
Azt mondták nekünk, tessék szabadon élni
Édes szavukban bódító altató van

Aztán szerelmesek lettek belénk az angyalok
Emlékszem, anyám sikítva fogadta őket
Ők azt mondták, már elég nagy vagyok
Nézzem végig, ahogy apám fejébe lőnek

Vörös lett itt minden, még a kanapé is
Olyan csöndes, és békés zuggá vált az otthon
Azóta gyűlölöm a vasat, a karabély ízét
Az ágyban is a fegyverek zaja vár folyton

Igyátok a fényt, szívjátok mélyre a szabadságot
Sorba állt a húgom, a mélabúval, reggel
És éhesek maradtunk, ez megint csak rabság volt
Tömjétek tele magatok kenyér, és hús jeggyel

Állnak az úton a férfiak, munkás, vas szagúak
Egyhangú szájukban a sorvadó cigaretta talpas
A gyerekek sírnak, az asszonyok szomorúak
Álmukban értük jön a farkas, alatta barkasz

Robog a csodás gép, égbe viszi fel a népet
Végre szabadságba szállnak a halálba menők
Megint megetették velünk az édes mérget
Csak hányni maradjon még jártányi erőd

A csillagok vártak rád, nézz körül, és csodáld
Szóljon hangosan az ének, ameddig csak élek
A hatalom minket minden földi jóval megáld
De mindig csak mást, nem engem, csak téged

Ünnepeljük együtt hát a felszabadulást
Döngjön a vashíd, zúgjon a gyár
Ünnepeljük elvtársak a megújulást
Fel hát pajtások, új munka vár

/ 2009.07.14 /

Fut

Talpán vastag pipa. Ritmust dob és basszus ad.
A zsinór végén okosteló, rögzíti majd, merre tart.
Cuppog talpa alatt az aszfalt, panelház, olvadt fém.
Nincs rajta más, póló, nadrág, cipzáros táska övén.

Cigarettát szívnak szemben, úgy lihegnek ahogy ő.
Neki sporttól dobog szíve, másnak mástól nő a hő.
De ő sem szent, és nem is írás, derekán ott a gumi.
Mégis útnak indul néha, ha kezdi zsírját már unni.

Eu-modern játszóterek elsuhannak baloldalt.
Jobbra épp egy körforgalom, benne lusta kocsit hajt.
Lába nem áll, a motolla pörgeti őt szüntelen.
Mindjárt itt az aszfalt vége, kiserdőbe, völgyeken.

Arca mellett suhannak az ágak és a sok szemét.
Kijöttél a természetbe? Bélgázokból épp elég?
Végig az ösvényen futva, szembe jön néhány nép.
Ki két fülű, vakkantó, kinek száján vegyszer ég.

Zacskó fogta hígítótól szédült srácok, szívni kell.
Utánad üvölt: bunkó! A zene mégsem hallgat el.
Marja fülét a szitokszó, néhány mély lélegzet, és
Vár az erdő frissessége, olcsó drog a feledés.

Van aki így öli magát, a természetben mérget nyel,
Van aki fut, ha nem üldözi, se vadállat, se ember.
Rohan hegyről le a völgybe, utána meg újra fel!
Mikor végre szomjan halna, iszik, aztán útra kel!