Nos, már hetekkel a koncert előtt elterveztem, hogy meglátogatom szerelmes dalos madaramat a kedvenc veszprémi fesztiválomon. Még a fő esemény előtt belebotlottam a Bársony Bálint és Juhász Attila Jazz Quartetbe, és hatalmasat tomboltam rá. Aki ott volt, láthatta ahogy egy merész őrült próbálja felkelteni a színpad előtt pangó fiatal lányokat, hogy vegyék már fel a ritmust. Nagyon nem zavart, hogy a végén egyedül denszeltem, hiszen én jól éreztem magam. Aztán a Idraulici del Suono banda latinos hangzásvilága kapta el a nyakam, de valahogy úgy éreztem, hogy ezek a latin Don Juan figurák csak a szép női hasaknak verik a ritmust. Elegem is lett az egészből, és kisvártatva átsomfordáltam a Séd színpadhoz, ahol halas kedvencem bandája melegített a koncertre. Azt reméltem, hogy tovább bulizhatok, oda is álltam a legelső sorba, felkészültem mindenre. A kedves Harcsa Vera és a Quartet nagyon lájtos zenét játszott. Igazán pontosak voltak, a nő hangja olvasztotta a jeget, de a tömeg nem engedett! A hatalmas nagy tér a Séd előtt olyan bágyatag és lankadt volt, mint télvíz idején a tavirózsa szára. Elfogultságom szóljon belőlem, de Vera felvette a tömeg hangulatát, és azt adta nekik, amire vágytak. Én azonban bulit akartam, és csalódtam a lagymatag teadélutánban. Már háromszor láttam őket élőben. Remélem legközelebb újra rabul ejtenek, mert most nem sikerült.
