Bejegyzések

Csillag született

Boldog ... Boldog ...
Boldog születésnapot?

De neked bíz
Nehéz volt
Az első
  Levegő
Az első
  Fénysugár
Mégis hozzánk talált
A csodákra ébredő
Csillag szempár

Van, akit a nap fénye éltet
Van, akit a csillagé
Mennyi sötét anyag?
Mennyi hidrogén és fúzió?

Az anyag nem ismeri a csodát
Csak az ember néz az égre
Az űrben nem terjed a hang
Csak ha a te dalod szól
Azt zengi az egész égi óceán

***

Tavasz végén
A nyár hajnalán
Csillag született
Hogy lássa
És teremtse
Magát
Az életet

Így lettél tengernyi csoda
Ahol minden kavics
És bogár
Élet
Játék
Vagy te magad

Üveggyöngyként
Fűben gurulsz
Körbe táncol a fény
Tekinteted mozdul
És csillanok én

Én vagyok a természet
A ragyogó tó vize
A leveleket fújó szél
Lábujjak közt bújó
Homokszemek
Dús erdő
Gazdag rét

***

Lépésre lépések
Reggel még inogva
Kapaszkodó kar
Már lágyan lendül
Kecsesen
Magasra

Benned egyesül
A mester rajza
Karod és lábad
Ötágú
Vitruvius-tanulmány
Da Vinci
Csillaga

Hogy mi jön a dél után?
Ha szél lesz,
Te vitorla
Ha eső
Szép virág
Ha napfény?
Nincs kimondva

Csend leszel
A szárnyak hangja 
Sziklán
A talpak árnyéka
Egy nem
És egy talán

Ha az éjjel jön
Majd visszatérsz
Oda, honnan érkeztél
De addig még
Ragyogj köztünk
És táncolj
Ahogy a szemedben
A fény

Minden össze illik

Minden össze illik 
Bakancs talpába a sár
Teához a pohár
Tekintetünk
Lélegzet
A levegő
Hús
És vér

Vak ablakon

Nyugalom

Nem maradt több feladat
Ha izgat a tettvágy
Vagy ha tudod még
Mi az unalom
Itt az ideje
Hogy kinézz az ablakon

A kijelző nem ablak
A fotó csak másolat
Miért mindíg csak azt nézed
Ahogy mások alkotnak?

Hol van a tett?
Hol van a szív?
Ami dobban, ha kell
Ami dobban, ha nem
Hallod akkor is
Ha végre így maradsz
Csendben

Tegyél már egy ágat kereszbe
Ha a napfény dübörög 
Ereszd be
Fess a tekintettel
A felhőkre
Meséket

S ha az eső esik
Tártsd ki a szád
A beszédből
Elég lesz

***

Nyugalom

Minden szó a csendben születik
És ha épp nem beszélsz
Az hatás
Szünet
Mikor a szív dobog
Nem lehet mindig minden fent
A lent lesz ami tovább billent

Ne állj meg
Ne fuss
Csak figyelj
Mozdítsd a külső igazságot
A belső zenével

De csitt, mi fény tör át az ablakon
Felfelé nézel, vagy befelé
Ha nem akarsz
Ha nem akarsz látni
Csak érzel
Nem maradsz vakon

De inkább
Csukd be szemed
Nyisd ki szád
A hang a tenger 
Nyelvedben van a vitorlád

Mondóka
Kapaszkodó
Rím faragó
A kicsorbult ceruzád hegyén
Nem lesz ráfaragás

Ereszd ki
Ereszd ki a hangot
Egyszer halk
Máskor túl hangos

Ahogy dobog a szív

De állj! Mi fény tör át
Áttör a falon
Át megannyi vak ablakon

***

Nyugalom 

Tér a testben
Test a térben

Ritmusa van a levegőnek
Ritmusa van benned a vérnek

"Szív dobban
Szív dobban
Kalapács koppan
Tűz lobban"

Mozdul a kéz
A tér óceán
Partmenti
Sziklagerinc
Mozdulat hullám
Tör át
Vagy épp
Nyaldossa a partot
Lábujjad öleli
A szelíd óceán

Szédül a tér
Mint a csillagok
Két dobbánás közt
A csend
Jupiter és Vénusz közt
A Hold
Világit, hogy lásd
Hogy mozdul mi él
És csendes mi holt

Mozdulj
Veled táncolni tudok
Mozdulj
És én veled mozdulok

Tekintetünk csend
A mozdulat hang
Az érintés pillanat
A sóhaj örök

Fiatal vagy és vén
Húsod és böröd
Kincses térkép

Galaxis örvénye
Lassú tánc
Nézz az égre
Nézz a földre
Most vigyázz

"Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.

A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol." 

Rózsaszín pitypang

Rózsaszín pitypang ázik a fekete tejben.
Nincs múlt, nincs tükörkép.
Nincs jövő és nincs jelen.
Rózsaszín szeret.
Rózsaszín nem.
Pitypang ázik.
Fekete tejben.

La Vía Láctea y Andrómeda

La Vía Láctea y Andrómeda

Dos universos giran,
cerca el uno del otro.
En medida humana,
terriblemente lejos.

Andrómeda se acerca,
quisiera absorberme, hacerse uno.
Pero la Vía Láctea, por desgracia,
ni siquiera sabe lo que quiere.

El remolino es bueno,
encontrarse es difícil.
Aunque sería suficiente
unos cinco mil millones de años.

Pero por las distancias
entre las estrellas,
es muy pequeña la probabilidad
del choque real.

El roce es una ilusión,
un recuerdo que no existe.
Nuestros núcleos nunca
llegarán a unirse.

Queda la belleza
que lo llena todo.

Tejút és az Androméda

Két univerzum örvénylik.
Egymáshoz közel.
Emberi léptékkel
Mégis iszonyat távol.

Androméda közelít,
Magába szívna, eggyé válna.
De a Tejút sajnos
Azt sem tudja mit akar.

Örvénylés jó,
Találkozni nehéz.
Bár elég lenne rá
Öt milliárd év.

De a csillagok közti
Távolságok miatt
Nagyon kicsi az esélye
A tényleges ütközésnek.

Az érintés is illúzió,
Nem létező emlék.
Sejtmagjaink sosem
Válnak eggyé.

Marad a mindent
betöltő szépség. 

A szarka és a róka

Lassan kering jobbra-balra, megpördül a levegőben majd a tó tükrén landol. Tollpihe szállt a többi közé. Az imént még zilált volt a vízpart, de most már újra nyugodt minden. Most már újra szép. Apró fehér tollpihe csónakok festik a nyugalom tengerét.
Hullámfodrok izgatják a tollak ingását. Egy lompos farok mered az égre, miközben a vörös bunda gazdája halkan kortyol. Vérfolt úszik halkan a tükörben. Nyújtózik egy óriásit, hosszan kitartva, majd letörli a száját.
A víz színén valami furát vél felfedezni. Tán ha öregapját látná viszont, de a szem nem csal. Ez a saját tükörképe. Körbefordul. Újra a víztükörbe néz. Gondolkodik. Mocorog. Majd száját nyitja. Nagyra nyitja. Nem szólalt meg már rég.
- Tó Istene! Beszédem van veled. Jöjj elő! Lépj elém!
Megtárul morogva a tó vize. Mindenféle vízi teremtmény gyűlik sorban. Sikló köröz, ponty ugrik rá másik pontyra, rákok csattogtatják ollóikat, lépegetnek, formálnak valami égen túli masszát. Egybe forr a sok vízi lény és embert formál a sok hús most ilyenformán mélyen ülő szemeivel a rókakirályra néz:
- Hogy merészelsz felkelteni nyugalmas álmomból? Mi törheti meg ezt az áldott csendet? … Most miért hallgatsz? Ha hívtál, hát most szólj! Beszélj!
- Kérlek, Nimu! Tó istene! Tükre mindennek ami él! Segíts nekem!
- Most mostad meg bennem a tyúktól véres pofád. És a jó falatra tiszta vizet ihattál. Mi az amit még adhatok? Mi az, amit a róka egy tó tükrétől ilyen szépen kér?
- Egyre öregebb vagyok, Nimu! Te vagy az egyetlen, akit ismerek. Az élet hatalma a tiéd! Mondd meg, mit kell tennem, hogy visszatekerjem az idő kerekét?
A vízi állatok izegtek testén. A tó istene szúrós szemmel nézte a rókát. Még közelebb lépett hozzá és így szólt:
- Nos hát, kedves Foximilian. Bár ezt még senkinek nem árultam el. Soha. Ha éppenséggel tudni szeretnéd, megvan a módja annak, hogy kicselezd az időt és annak ezüst kerekét.
A róka közelebb lépett és leült. Fülét hegyezte és a tó istenére nézett. Itta szavait.
- Egyszerű a képlet. Csak menj és szerezz egy darabot annak a szívéből, aki uralja a fényt, ami összeköti a nappalt és az éjt! ... Ne nézz ilyen bambán, csak menj az erdőbe és addig, addig járj, míg az éjszaka közepén egy ezüst tavat látsz. Arra a tóra egy fekete és félig fehér madár vigyáz. Szerezd meg a szívét, hozd el és vigyázz! Ha vére csepp is hullik, véged! Jól vigyázz!
A tó istene hátrafordult. Mély örvénylés, csobbanás és tengernyi szerte futó lény. Ki mélyre úszva, ki a tó felszínén.
A róka még ült egy darabig a part egy nagy kövén. Majd elindult az erdőbe, bokron át, lombon át, hívta a sötét.
Addig addig szaladt, míg egyre komorabb lett az ég. A lombok között sok apró csillag jelezte, hogy nincs mégse soha teljesen sötét.
- Miért kell nekem másik tavat keresni? Hát ott volt Nimu! Ő ismeri az összes vizek gyermekét! És hogy találjak tavat az erdő közepén?
Addig addig bandukolt, míg délre járt az éj. A lombok közé szimatolt, jobbra és balra néz. Egy madár ült a fa ágára, mögötte tiszta fény! Hatalmas, óriási telihold fénylett, a madár fekete és fehér tollai csillogtak, mint valami drágakő, kagylóhéj!
- Enchanté, mademoiselle! - A madár észrevette, de mégsem fordult felé. - A nevem Frederic Foximilian. És kegyed hogy szólíthatom? Milyen nevet adott önnek a magasságos ég?
- Maggie. Meggie Magpie. Örvendek. De miért is szólított meg az úr? Minek köszönhetem ezt a meglepetést?
- Engem a tó istene küldött, azt mondta keressem meg az erdő mélyén az ezüst tó vizét! Talán kegyed jobban ismeri a környéket. Elkelne a segítség.
- Itt az erdőben? Nincsen tó! Minden éjjel erre járok! Ha láttam volna, megmondanám, tanúm rá az ég!
A róka árgus szemekkel nézte a szarkát. A tolla színe! A szárnya korom fekete. A hasa hófehér!
- Mit is mondott Nimu? Keressem azt, aki uralja a fényt, összeköti a nappalt és az éjt? Hát itt van ez a madár. A Hold fényét őrzi! Az lesz az ezüst tó! És a szarka tollak kötik össze a nappalt és az éjt! … Szerezzem meg a szívét? Egy madárnak? Ha egy tyúk zuzáját megszereztem… Ugyan! Egy szív? Mi az nekem!
- Hé! Kedves Maggie! Olyan szép a tolla! Éjszínű és tiszta, mint a fény! Ha ilyen szép kívül, biztos a hangja is csodaszép!
- Csak ne hízelegjen Frederic! Még nem is ismerjük egymást. És mégis mit vár? Énekeljek magának? Rossz a szeme, vagy részeg talán? Nem vagyok én holló és nincs a számban sajt! Mit vár tőlem, mondja? Miért akar bajt?
A rókakirály leült. Az égre emelte a tekintetét. Maggie felé nézett. Nem válaszolt. Csak várt. A madár a szárnyát emelte. Elrepül? Ment is volna, fel is rebbent, de vissza szállt. Nem is tudja miért. Lenézett. Csak nem tudta itt hagyni a hold fényében csillogó róka tekintetét.
- Nem vagyok én énekes madár! Ezt te is tudod, róka! Ugyan már! Míg a többi madár dalol, én a hírt hozom, mesélek, kimondom azt, amitől más ember csak fél!
- Mesélj hát nekem valamit, Meggie! Nézd! A szemem is becsukom, hogy csak rád figyeljek! Csukd be szemed te is! A szívedből mesélj!
Maggie Magpie kérette még magát, de aztán lecsukta a szemeit és mesélni kezdett. A Foximiliant magával ragadta a szarka története. Hallgatta, csak hallgatta. Már majdnem meg is feledkezett a tervéről, amit kifundált. Óvatosan felnézett és látta, hogy a szarka még mindig csukott szemmel mesél. Nem is kellett több. Óvatosan odalopózott a fa tövéhez. Kiengedte karmait és a legkisebb nesz nélkül már fent is volt a holdfényben. Előtte a húsvér jószág. Csak egy tollas állat. Akkor is az, ha összeköti ha nem, a nappalt és az éjt.
- Csak egy mozdulat és kimetszem a szívét, enyém az öröklét!
Magasra emelte karmait. Mint kard hegyét szegeszte Maggie Magpie felé.

Róka mancsok léptei futnak, hol ág, hol gyökér. Fut a róka, visz valamit, a szája nem üres, szorongat valamit. Nem látni. Nagy még a sötét.
Fut a róka, fut az erdő, minden oly sötét, sötét ágak, sötét bokrok és az ezüst holdas ég. Addig fut, csak fut és lohol, amíg hazaér, és egy nagy kőre, a tó partjára fürkészőn leül. Mély örvénylés, sikló, rák és ezer halfaj mind egy ősi lénybe fordul, és a róka felé néz.
- Itt vagy hát, rókakirály? És mondd csak, szerencsével jártál? Megszerezted, ami kell, hogy megállítsuk az idő kerekét?
- Megszereztem, tó istene! Nálam van ami kell! Állítsd meg az időt! Mondd, hogy újra fiatal leszek!
Nimu a kezébe vette. Forgatja. Vizsgálja. Nézi. Se nem szív, se nem vér.
- Nagyon szép ez a hatalmas ezüstből kovácsolt kulcs, te róka! Ezt Maggie maga adta? Vagy elvetted te róka?
- Nem vettem el, tó istene! Az életét se. Hogyha a szívét hoztam volna, a vérét kell hogy ontsam. Már karmaim közt volt de meggondoltam nyomban. Megmondtam, hogy nem bántom, elsírtam minden búm és bánatom. Azt mondta, tudja hogy mi lesz a megoldás. Odaadja a legfényesebb, kulcsot. A szíve zálogát.

A kulcs ezen túl a róka nyakában lógott. Éjjel nappal.
Teltek a napok. Jött a tél és jött a nyár. A róka egyre lassult, tudta hogy lassan itt a vége már.
Egy szép őszi éjjel a vén Foximilian a tó partján egy nagy kőre ült. Kopott szeme fénye a tóra meredt.
- Vedd vissza a kulcsot! Nem kell zálog már! Csak had lássam újra milyen Maggie Magpie! Hadd lássam mi köti össze az éjjelt a nappal! Nem érdekel az se, ha csak az éjjel vár!

- Te vagy az róka? - szólt a szép hangú madár.

Átölelték egymást és átlépték együtt a nappal és az éjjel kapuját.

Hol a faszban vagy?

Beszélnék veled
Ha léteznél
Ha lenne értelme
Nem csak azért
Mert mindent tudunk egymásról
Hanem mert még ezzel együtt is
Minden hibád és gyarlóságod
Ellenére

Tudni akarom
Minek örülsz
Mi fáj

Nélküled
Nincs semmi tettnek súlya
Ha egy fa kidől az erdőben
De azt senki ember fia
Nem látja, nem hallja
Akkor valóban megtörtént?

Nem.

Így nélküled én sem létezem.

De ha mégis
Ha egyedül lenni jó
Akkor ez nem magány
Hanem gazdag önművelés
Tanulás
Kiteljesedés
Fenntartható
Fejlődés

A növekedés töretlen
Dübürög a vashíd
Zeng búg a gyár

A szobámban nélküled
Túl sok lehetőség
Tett nélkül
Üres
Vár 

Respira profundo - Mély levegő

Respira profundo

Sé tú mismo la paciencia.
El plato vacío.
El horno
donde se hornea el pan.
El lago cuya agua
riza la lluvia.
El cisne que, con dignidad,
flota en la superficie.
La vida no es un castillo inflable,
sino un palacio brillante.
Camina también tú,
con dignidad, por sus muros.

Mély levegő

Légy te magad a türelem.
Az üres tányér.
A kemence,
amiben sül a kenyér.
A tó, aminek a vizét
az eső fodrozza.
A hattyú, aki méltóságteljesen
lebeg a víz színén.
Az élet nem ugrálóvár.
Hanem egy fényes kastély.
Lépkedj méltósággal
te is a falai közt!

Ki van itt?

Ki van itt? Itt én vagyok.
Mi van itt? Itt egy kert.
Mi van benne? Bőség.
Mint a manna, amit Mózes népe gyűjtögetett?
Holott Máté evangéliuma is mondja, hogy
Mindent megkaptok, ha szükségetek van rá!
Nincs mitől félnetek?
Nem!
Ez valódi bőség.
Élő és virágzó.
Gyümölcsöző, árnyat adó.

Kívül és belül: Bőség.
Derékbőség? Humor.
Kiállás. Erő. Figyelem.
Figyelek rád. Figyelek magamra.
Ez a tudatosság?
Ez a törekvés arra, hogy tudatos legyek.
Ez az én utam. Máté útja.

Mid van még testvérem?
Ölelés. Bátorság. Szeretet.
Van eszközöm, hogy megjavítsam, ami rossz.
Van szemem, hogy lássam mi nem menthető.
Van szám, hogy ki is mondjam, ha valami kell.
És van két kezem is, hogy fogadjam, mi égi jel.

Szándékos. Építő. Tanító.
Híd a technika és a művészet közt.
Empatikus harcos.
Kereső. Tér tartó és megteremtő.

Que solo vive en mi imaginación - Ami csak a képzeletemben él

Que solo vive en mi imaginación

Ha sido difícil hoy sin frases.
La imaginación engaña,
El mundo es solo una ilusión.
En ella una hada solo habla en español.
Por eso lo estudio, para entenderla.
No solo sus palabras y cada frase,
sino también su corazón,
que solo vive en mi imaginación.

Camino por los campos santos,
la llama de una vela arde.
Hace poco enterraron una caja vacía.
Dónde estás tú, y cómo te llevo yo
A un mundo imaginario donde todo vive.
Baila, canta su canción sin pensar.
Un alma condenada hoy encontró compañía.
Una vida con sentido puede traer
una muerte con sentido.

Pero el Día de los Muertos es un día de alegría!
Cuando todo es amarillo, rojo y lila.
La muerte de las flores ahora trae un aroma dulce.
La luz es eterna, y la muerte no es eterna.
La luz siempre encuentra su camino en cada amanecer.
Por eso lo estudio, para entenderla.
No solo sus palabras y cada frase,
sino también su corazón,
que solo vive en mi imaginación.

Ami csak a képzeletemben él

Nehéz volt ma mondatok nélkül.
A képzelet csal, a világ csak egy illúzió.
Amiben egy tündér csak spanyolul szól.
Azért tanulom, hogy értsem.
Nem csak a szavait és minden mondatát.
Hanem hogy megértsem a szívét.
Ami csak a képzeletemben él.

A temetőben sétálok, gyertya lángja ég.
Egy üres dobozt temettek nemrég.
Hogy hol vagy te, és miként viszlek én?
Egy képzeletvilágba, ahol minden él.
Táncol, önfeledten szólja énekét.
Egy elkárhozott lélek ma társat talált.
Értelmes élet hozhat értelmes halált.

De a halottak napja egy örömteljes nap!
Amikor minden sárga, piros és lila!
A virágok halála most édes illatot hoz.
A fény az örök, és nem örök a halál.
A fény az minden hajnalban utat talál.
Azért tanulom, hogy értsem.
Nem csak a szavait és minden mondatát.
Hanem hogy megértsem a szívét.
Ami csak a képzeletemben él.

Sophia a toronyban

Túl gyorsan kötődnél,
De nem tudod kihez?
Kiben is bízhatnál?
Lejárt régi lemez.

Egyetlen kuckód
A négy fal biztonsága.
Miért is mennél ki?
Ajtó sincs, se zárja.

"Mennyi kedves állat
Nyomja hozzád
Nedves orrát
Ez mennyország"

Mondd el, bátran,
Bízhatsz bennem,
Miért a könny arcodon?

Nem beszélsz,
A szíved tudja,
Én a csended hallgatom.

Kezem fogod, de menekülsz.
Vár a négy fal, börtönöd.
Megszokta a szíved ott bent
Kényszerzubbony bőrödön.

Bent egy halk hang jajveszékel
Meddig tart még a magány?
Hogy menthetne meg a herceg,
Ha nincsen rés a szív falán?

Spaceship blues

I want to feeel more
Like a space ship in the Metropole
First page of the news
Where all alien comes from Earth
And we are
Making love
Listening blues

Captain Kirk tell me one joke
Promise I will laugh
Who is the most important person?
No more others.
The mirror is blue.

You are the center of this
Solar system.
Shining like nothing else.
Gravity flows in your veins.
Just come closer.
I will - promise - destroy you!

No asteroid no meteor.
Destroy the matter.
Destroy the ceiling
The time
And floor
I love flowers.
Narcis my love,
Is that you?

I will myself
Stay alone.
Strong like stone
Strong like you!

Népszerűtlen vélemények

Népszerűtlen véleményt akartok?
Hát tessék: Szerintem a nőnek a konyhában van a helye!
Na de! A férfinak meg a műhelyben! Vagy hasogassa odakint a fát! Vagy navigáljon az erdőben vagy a város beton falai közt! Ne ájuljon el egy kis vértől! És ha ki kell nyitni egy savanyú uborkás üveget, akkor ne a legszarabb késsel szisszentse meg! Hanem puszta férfierővel tépje le az üveg tetejéről azt a rohadt fedőt, miközben azt üvölti a belső vértől sötétlő csatatéren, hogy SPARTAAAAAAAAA!

Népszerűtlen véleményt akartok?
Hát tessék: Az oktatási rendszer szarra sem jó!
Na de! Nem azért, mert Magyarországon egyre kevesebb a tanár, és aki maradt, az is csak a túlélésért küzd. Holmi pedagógiai kreativitásról ne is álmodjunk! De nem is az a baj! Az egész keret szar, úgy ahogy van! Hanry Ford, az autó mobil feltalálója ötölte ki azt is, hogy legyenek hétvégék! Szabadnapok! Hogy legyen ideje az embereknek utazgatni! Mivel? Autóval! Hát akkor azt ki találta ki, hogy a gyerekek ugyanúgy ellegyenek valahol, amíg a szülő dolgozik? Miért más az élet itt és ott? Miért nem egy törzsi közösségként neveljük a szomszéd tüzek gyermekeit? Ehelyett ugyanolyan rabszolgaságra neveljük őket, amilyen mókuskerékben mi magunk is taposunk, hogy a végén megkérdezhessük magunktól, hogy ennyi? Ez volt az élet?

Népszerűtlen véleményt akartok?
Hát tessék: Csak akkor pofázz, ha többet érsz a csendnél!
Na de! Ha beszélgetés közben csak arra vársz, hogy a másik végre elkussoljon, hogy végre te lökhesd a rizsát, akkor ez a vélemény neked szól! Leszarom, hogy nem akarod hallani! De ha Tinderen a harmadik szóváltás után is a filozófikus kérdésre csak annyit tudsz mondani, hogy "bármi lehet művészet!" akkor egyelek meg drága húsom! Így biztos hogy nem fogom ledumálni rólad a bugyidat! Az érdektelenségbe belefulladt az egész. Nem úgy, mint Nagvvári Csaba egyáltalán nem preraffaelita festményei, melyek megúszták hogy az élet és halál között lebegjenek! Csaknem úgy, mint Everett Millais tátott szájú Ophéliája! De látod, ő legalább hallgat. Talán még megadatik neki a halálban, hogy a Tate Britain gyűjteményében a falon lógva, a suttogó embereket figyelve meghallhasson valami újat!
De a jövőben, ha egyet kérhetek! Csak arról ne beszéljen senki, könyörgöm, hogy mi az a művészet! Az legalább olyan gáz, mint a szexről hadoválni, a helyett hogy csinálnánk! ... Ú-úú. Lehet, hogy nem jó klubba járok?!

A művészet

Napi rutin. Feladatok. Kauzalitás.
Művészet az, ami ezeken túl mutat.
Ami nem azért születik mert kell.
Hanem azért, mert lehet.

És közben meg?

A szamuráj teát önt.
Nem először. Nem utoljára.
De minden alkalommal úgy,
mintha most történne meg először – és utoljára.
És ez a szemlélet emeli a rutint rituálévá.
A mozdulatot meditációvá.
A hétköznapit művészetté.

Adj időt

Ősrobbanás, 14 milliárd év,
Osztani, vagy szorozni is
Épp olyan hülyeség
Porszem se vagyok a végtelenben
Hogy kérném? Te drága porszem!
Legyél velem!
Hogy leírni nem szabad,
Mert mindenki tudja,
Hogy a szív ami érez.
De szeretni nem szabad,
Ha túl hamar
 a tűznek parázs kell
 és levegő
 fújd csak fújd, amíg
Éled!
Adj időt!
De nem lehetsz világűr,
Sem légüres tér.
Néha kell, hogy szólj hozzám.
Hogy figyelj, szólj is!
Beszélgessünk.
Még csak az sem kell,
Hogy velem legyél.
Épp csak annyira,
Mint a vasmacskának
A hajókötél.
Létezésünk mégis végtelen tér.
Táncolj velem!
Nézd, itt a szemem.
Tiéd barna. Az enyém zöld is.
Ha van élet odakint,
Nem érdekel többé.
Jó nekem a Föld is.
De hogy szeresselek,
Ha nem létezel?
Hogy kérdezzelek,
Ha nem lélegezel?
És nem remeg hangszálad
A beszéd dallamára.
Dalod kinek zeng?
Mindenki másnak?
Tudom, a színpadon
Téged már várnak.
Ha nem lehetsz az enyém,
Legyél mindenkié.
De a Róka még vár.
A világűr tág.
Csillagok közt,
Galambok szárnyain
Repülsz hozzám,
Kis hercegnőm?
A türelemből
Rózsa csokrot szedek.
Csak nézem az eget.
Tág pupillám.

Várfalon nem mezítláb

Nem nézted meg, de már láttad,
Üzenet jött, nagyon vártad.
Ha gyorsabban nyitod meg,
Mint ahogy ő szokta?
Kényes az egyensúly
A lepkék ott bent
Ne engedd mind
Csak egyesével
Mint a százszorszép
Szirmait
Mikor
Elfújja a szél

Ülünk a várfalon,
Lábunk lóg Veszprém fölé.
A tűztorony zárva már,
De csillagok várnak.
A cipőd ha leesik,
Másszak utána?
Ha jól befűzted,
Fent marad,
Nem alszik.
Csak azt álmodja,
Megtalál.

Bújócska, a karjaink közt
Rejtsd el magad, senki se lát!
Lehet könnyelmű egy hippi lány?
Mégis rúgd le a cipőt!
Jobb a forró homokban,
Ha senki se lát,
Mezítláb.

Könnyelmű csak én vagyok,
Mert még nincs kész.
Kéz a kézben
A kettő külön
Egyensúlyban is
Egész

Maradunk a kövek közt
Cipő nélkül
Mint két régi
Repedés

Pont jó

Embernek te pont jó vagy, ugye?
Ha más nem is jött eddig össze.
Csak olyan hibákat vétesz, amit
Emberi iskola embernek tanít.

Mihez is mérnéd magadat mégis?
Benned a létra, bent az ég is.
De nyújtózz tovább a takarónál!
Varrj belőle szárnyakat, szélvitorlát!

Ha minden halnak gazdag a tenger,
A Könyv szerint félned sem kell.
Jár neked minden, amibe születtél.
Levegő mindenhol van, nincs üres tér.

A tudatod zárt csak, hús kalickába.
A dobozon túl is egy nagy doboz várja.
Matrjoska baba ez a végtelen világ.
Minden baba szülhet szabaduló szobát.

Embernek te pont jó vagy, ugye?
Fekete kávéban oldódsz reggelente.
Hiba nincs, nem is volt soha.
Sorsod tágas, csillagok otthona.

Tudományos slam - Mars

A Fermi-paradoxon arra keresi a választ, hogy van-e élet a Földön kívül?
Távoli galaxisok Megasztárjait is vizsgálhatjuk, de először a saját Naprendszerünkben érdemes körül nézni. Talán mégis előbb kideríthetjük, hogy volt-e élet egy közeli bolygón!
Hogy a mi bolygónkon van-e élet, és hogy ezt az egész cirkuszt annak lehet-e nevezni?
Ezt a kérdést most hanyagoljuk, még a végén elküld valaki a melegebb éghajlatra.
Vagy a hidegebbre? Na nézzük csak, merre is van észak?
Van valakinél iránytű? Na jó. Ha nincs, az sem baj, biztos fejből tudjátok. Rollcsi?
Tudjátok, hogy miért fordul az iránytű észak felé?
Azért, mert a Föld magjában örvénylő fémek hatására egy meglehetősen nagy méretű mágneses tér jön létre. Ennek olyan nagy a kiterjedése, hogy elér majdnem egészen a Hold pályájáig.
Hiszen a napszél óriásira nyújtja azt.
Úgy nézne ki, ha látható lenne, mint egy hatalmas medúza!
Örülünk, hogy van iránytű, mi?
Csak hogy az a helyzet, hogy ha nem lenne a magnetoszféra,
Akkor nem csak az iránytű lenne haszontalan, hanem konkrétan ember és más élőlény se lenne a Földön, aki számára egyáltalán fontos lehetne az, hogy merre van észak.
Vagy dél.
Pont úgy járna a bolygónk, mint ahogy a Mars járt nagyjából 4 milliárd évvel ezelőtt.
De elméletileg előtte volt ott légkör, és még élet is.
Ugyanis a Marsnak volt mágneses mezeje. De megszűnt.
Erről árulkodik a rekordméretű Mari néni árok (tudományos nevén Valles Marineris), amibe egész Észak Amerika beleférne, tekintve hogy csaknem 5000 km széles.
A Mari néni miatt tudjuk, hogy anno volt tektonikus tevékenység a Marson.
Szintén a vulkanikus aktivitásról árulkodik a másik rekorder, a legmagasabb hegy a Naprendszerben, az Olympus Mons, ami csaknem 26 km magas fennsík, és így háromszor magasabb a Mount Everest-nél!
Csakhogy azóta a vörös bolygó magja megszilárdult.
Nincs mágneses mezeje a Marsnak már régóta, úgyhogy a napszél a légkör nagy részét lefújta.
És azóta igazán kegyetlen körülmények uralkodnak a felszínen.
De 2021-ben leszállt ott a Perseverance rover és a Jezero-kráterben, egy óriási tómederben ősi bakteriális élet nyomai után kutat. Az eredmények begyűjtésére sajnos 2030-ig várni kell.
De addig is örüljünk, hogy van egy kis iránytű itt a Földön.
És örüljünk annak is, hogy még van hova menni.
És talán addig kitartóak maradunk a Fermi paradoxon fejtegetését illetően.
Hiszen legalább itt a Földön van élet.
Na de vajon mi van a halál után?

Élősködő (Szentély)

Estrangulada, abofeteada, desamparada
En la colina más oscura del valle
Estoy siendo asfixiada
Por un ser al que consideraba querido
Serpientes, cucarachas, ratas
Que muerden hasta el último pedazo de mi piel
De mi alma, de mi corazón
Me muero
Y no puedo remediarlo
No puedo pedir ayuda
¿Para qué ayuda
Si nadie me escucha?
Soy invisible para cualquiera
Para cualquier ser
Yo no soy nadie, soy nada
Soy un parásito
Ya que sin gente a mi lado
No puedo sobrevivir
Necesito a alguien que me quiera
Alguien que me abrace

/ Dalszöveg: SZENTÉLY by Co Lee, Kolibri, Blaize /
/ Vers: Nikka /

***

Megfojtva, arcul ütve, elhagyatva
A völgy legsötétebb dombján
Fulladozom
Egy lény által, akit kedvesemnek hittem
Kígyók, csótányok, patkányok
Rágják le utolsó bőrdarabkámat is
A lelkemről, a szívemről
Haldoklom
És nem tehetek ellene semmit
Nem kérhetek segítséget
Minek is a segítség,
Ha senki sem hall meg?
Láthatatlan vagyok bárki számára
Bármilyen lénynek
Nem vagyok senki, semmi vagyok
Élősködő
Hisz emberek nélkül
Nem tudok életben maradni
Szükségem van valakire, aki szeret
Valakire, aki átölel