Ha én ember lennék,
jaga diga, diga diga, diga diga, diga dum.
Éjjel-nappal, diga diga daj,
Tartana a nagy daj-daj!
Itt kint világítanak a lámpák, a ledek, az izzók.
De odabent sötét. Nyikorog a padló.
A színpad kopott lécein, mint kalóz-pallón lépkedek.
Csak a kendő mögül látok némi fényt,
a kezem is megkötve, csak a szám szabad.
Ezek itt mind az éji lakomára jöttek,
cápák és szirének öntik hullám síromat.
Ha én ember lennék, diga, diga daj,
Tán nem is lett volna ilyen iszonyú nagy baj.
Hogy hagytam villámok sorát becsapni vad hullámokba,
sziszegő hajú asszonyokat, a tükör előtt révedni,
kik vállvetve harcoltak, hogy betörjék a Krakent.
Így jó, üvölti véres combbal, a nyúl üregébe szalad,
a viharnak vége, Cansas a távolba réved, csak a lába,
a lába jár, mint a motolla, követi önmagát az űrbe,
az üregbe nyúl, nyúlik a karja, mit kap el,
csak az únalom ellen próbál végre élmény számba menni,
mögötte képzeletbeli kutyák csaholnak.
Minden szép, színes, gombás, papíros élmény,
mi van veled, LSD? Keljünk fel, kövessük meg Istent,
az óceán mélyén, a végzetem itt lent vár és megkajál.
Érzésem, világom, csoda kék, rózsaszín, szivárvány,
narancs illat, de az a csaj, annak olyan combja van, hogy ajjaj.
Fémes bádog testem, tükör csillan,
olaj tócsa, színes, bűzős és kér. Varázslatból édes gyökér.
Bátorságom szerte illan, itt a testben megöregszem,
kövér vagyok, mint a csöpi, egy tehén, egy jó nagy marha.
Ha én ember lennék, diga, diga daj,
Pirítós mellé fogyhatna a márkázott vaj.
Futnék tovább a barlangba, de minek? Erre vagy arra? Bölényt, lándzsát fel a falra!
Mellé jön a kakaó, mézzel és mázzal, keményre habarva.
A "maradjunk barátok" átok már rég elűzte az ágaskodó Krakent.
Ütött az óra. Ugrás le a mélybe! Viszlát világ, viszlát palló, viszlát sötét színpad kopott lécei!
Ütött az óra. Tizenegy. Kalapból a nyúl teával kínál. Fülig ér a víz, a forró. Elmerülök és fel. Felmerülök és el.
Keksz darabok, cukor és kiskanál a fejem körül. Örvénylő teafű, sötét van, iszonyú sötét.
A szörnyekből és a viharból már elég. Nyugalomban, meleg anyaméhben, porcelán inkubátorban lebegek.
Már csak néhány hónap és kibújok, szívtelen oroszlánként. Sörényem bújtatom ki a pulzáló pohár száján. Mire a királynő felkiált!
Vágják le a fejét! Vágjak le a fejét!
Ha én ember lennék,
jaga diga, diga diga, diga diga, diga dum.
Éjjel-nappal, diga diga daj,
Addig élnénk, míg a mese tart!