Visszavont üzenet

Remélem nem bánod nagyon, hogy ilyen üzeneteket hagyok a lábtörlődön. Ígérem nem lesz sok. Maximum majd beletörlöd ami lábadra ragadt. Szóval ilyen fura hangulatban vagyok. És azt sem tudom hogy érdekel? Nem érdekel. Na mindegy. Szóval van itt egy vers, ami miattad született. Vagy hát nem is. Nem is tudom. Hát ez ilyen tiszta hülyeség. Az "ön-ura-lom" szövegedre írtad, hogy talán túl... bevállalós? A francba, hát csak tetszenie kell! Itt monologizálok. Entert ütni nem merek. Mert sok leszek. Te pedig kevés.

Szóval itt van ez a gondolatbeültetés. Az eleje olyan megszokottul ritmusosan valahova-vivő. A vége meg el lett engedve, olyan slendriánul magára hagyott. Ez valami új. Múzsa vagy bazmeg. Pedig nem is beszélek csúnyán. Csak miattad.

Te meg némaságodban játszod itt a Bóbitát, szárnyat ígérsz a malacra.
Én meg gondolhatok amit akarok.
Nem hiszem el.

Bronztányér ha földet ér miféle moraj,
Felhasítasz kegyetlenül,
Mély éktelen zaj,
Józanságom összetörted,
Darabjait szedegetem,
Megvágott száz helyen
Véres a talaj

Te voltál? Nem én voltam!
Ki tehette? Nem tudom.
Nem is téged szeretlek
Magányom unom.

Hogy lehet így összetörni?
Hol van a lapát?
Nem a szíved, nem lapát az,
Kopott nagykabát.

Azt hiszed, hogy kimondható?
Fenil-etil-amin az miattad van?
Vagy hogy kettőnkért?
Dehogy! Az egész bennem él.

A talpam csontszilánk
Csonka karddá összerakott
Puzzle játék-kép.
Bronz. Tányér.

Milyen értelmetlen ez az egész.
Még asszociatív álomnak is kevés.
Türelmetlen vagyok, mint a szar.

Bár csak felrobbantanál!

Tudod mit, Medve?

Baszd meg a létrádat!