Önuralom

{ Annamária }

Ha tudtam volna, hogy az első rapid-randim egy borozással, majd autókázással folytatódik, talán előbb belevágok…
Pedig a barátaim már évek óta unszoltak, hogy menjek el… De ki akar egyedül…
Anyway! Részt vettem…

A sráccal már az asztal két oldalán egy hullámhosszon voltunk, miközben a Balaton hullámairól beszéltünk; a múltbeli és jövőbeli nyaralásokról. És nem éreztem, hogy valakinek be kellene jönnie a hullámért, mert nem volt dög-unalom a beszélgetés.

A magázódáshoz azért tartottam magam. Mert a magázódás szexi. Csakúgy, mint az öltöny és a nyakkendő. Bármelyik nem is viselje.

A kétszer egyperces villám-talk-show után elhívott randizni.
Gondoltam: let's get the party started…

Majd eljött a találka ideje, és ő olyan magabiztosnak tűnt, hogy engem is azzá tett…

- Uram! Ön vagy az Ön ura Lom! Nem sima hulladék vagy szemét… Hanem LOM.  Ami már zavarja mindenkinek a szemét…Lomtalaníthatna… És akkor az Ön ura végre Ön-maga lehetne…
- Miért?
- Azért, Kedves Uram, mert amikor Ön elhív engem egy légy itt vagy ottra, akkor nem foglalkozik azzal, hogy kettőnkben annyi az önuralom, mint egy madársalátában vagy egy bébispenótban.
- Salátát kívánnál?
- Kívánnék én mást is - ha már így összetegeződtünk…  Hová is szeretnél menni tulajdonképpen?
- Ajkára…
- Már megint ez a fránya magázódás… Váltogatod, mint diCaprio a nőit… De térjünk csak vissza! Szóval az ajkamra… Elég konkrét a kérés…

Nevetett.

- Na jó! A humor általában csak palástolja a valódi érzéseket - jelen esetben aaaaa…
- Vonzalmat?!
- A kíváncsisággal ötvözött zavarbanlevést.
- Mire vagy kiváncsi? - kérdezte.
- Arra, hogy mi a terved és a szándékod.
- Szándékom éppenséggel volna, a terveim viszont abban a percben elszálltak, amikor megérkeztél.
- Miért? Nem tetszik a ruhám?
- Már amennyiben ezt a zsebkendőnyi méretű textilt ruhának lehet nevezni…
- Szerintem lehet…
- Akkor nem. Mármint nem nem tetszik; hanem igen, tetszik. Bár ezzel a “Ruhával” inkább csak az önuralmamat tesszük próbára.

Nevettem…

{ Máté }

Nevetésében nem volt kihívás, inkább valami csendes elismerés. Aztán a kezét nyújtotta. Elfogadtam az érintést. Az ujjaink éppen csak összeértek, mégis olyan volt, mintha két világ találkozna.

Urbán legenda, hogy a férfiak 7 másodpercenként gondolnak a szexre. De jó, hogy levetkőztük állatias mivoltunkat, és megtanultunk a társadalom szabályai szerint élni. Mi is történhetne, ha éppen ebben a pillanatban magamhoz szorítanám és Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után úgy rátapadnék az Ajkára, mintha sosem lenne holnap?

Belekortyolt az italába. Az én számban sivatag, azt hittem meg sem tudok szólalni:

– Ha az ösztönöd azt súgja, hogy futnod kellene, de te maradsz... akkor talán rossz döntést hoztál.
– Megijesztesz! – mondta. – Olyan a tekinteted, mintha meg akarnál ölni.

Végül is az ölés és az ölelés között nincs olyan nagy különbség – gondoltam, végül csak annyit tudtam mondani: – Bocsáss meg.

Megint kortyolt. Mit nem adnék azért, ha a pohár helyében én önthetném azt a keserédes rozét Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után édes Ajkai közé...
De az intellektus újra lefogta szívem, kitaláltam valamit. Igen! Igen, ez jó lesz.

– Van egy találós kérdésem: "Mi az, ami a kövekből pattan, de a végén csak hamu lesz, amit elfúj a szél?"
– (...) Feladom.
– Nem adhatod fel! Legalább találgass! "Mi az, ami a kövekből pattan, de a végén csak hamu lesz, amit elfúj a szél?"
– (...) A szikra?
– Igen.

"Mindenért a felelős, az isteni szikra. Szükség van rá,mint a csajoknak faszikra." Ezt is csak gondoltam. Megszólaltam volna, de megelőzött:

– Miért a szikra?
– Hát... szerinted van közöttünk?

11 perc. Coelho regénye szerint pont ilyen hosszú egy mély szerelmes együttlét. Veszprémet elhagyva, Herend és Városlőd után pont ennyi idő hogy megérkezzünk. Nem beszéltünk többet. Nem gondoltam semmit. Csak átadtam magam hogy önfeledten érhessünk Ajkára.