GÍTA-GÓVINDA (Részlet)

Dsajadéva

Látod, a lombkoszorús fejü, sárga redőzetü, könnyü futásu,
tánc ütemén libegő csiga-fülbevalóju, örök kacagásu
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Ez öleli: mint buja duzzadó teli fürt borul a kebele rája,
mámorosan tovaleng vele, zengi a pancsama-ütemet utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Az pedig álmatagon lesi deli Maduszúdana taviszirom-arcát,
víg, ragyogó, szerelemre hivó szemeit s a szemöldöke rajzát;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Most ama lenge csipőjü reásimul, az ajaka susog a fülébe,
habpuha csókot ad, és a legény szive beleremeg a gyönyörüségbe;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Ime szerelemre kiváncsi a másika, édes-e Hari ölelése,
vágyva fogódzik a köntöse szélibe, párosan a sürübe térne;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Vinnyog a síp, verik az ütemet a tenyerek, a csatok, a perecek a csuklón,
sorra dicséri a férfi az ügyeseket, és követik tovasiklón;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

Osztja jutalmait: ontja a csókot a sok kecses ifju leányra,
mosolyog a szépre, ügyesre; s a leggyönyörűbbre s elindul utána;
Hari maga vezeti a tánc-robogást,
a lányhadat, a tavaszi játszadozást.

/Weöres Sándor/