6 láb mély
az életed egy több száz-ezer oldalas digitális dokumentum.
amikor meghalsz, akkor ez akképpen pörög végig a szemed előtt, mint mikor az egérrel akarod kijelölni a több száz-ezer oldalt, és csak pörög szakadatlan, pörög meg nem állva ...
a szerelem: amire nincs szükségem. csak bonyodalmat hoz. sok embert szeretek, és sok megszerzett tudást.
ismered a passzív-agresszív kifejezést? na valahogy ehhez hasonlóan vagyok én társas-magányos féle. a társaságban mindenkit szeretek. ez jó.
de most beszéljünk rólad.
te miért olvasod a blogomat? mit akarsz tőlem? vagy voltál már a társaságom, vagy jelenleg is vagy, vagy még nem teljesen vagy, de esetleg szeretnél.
ím előtted áll egy kutató. egy bájos kutató, aki szereti önmagát. a másoknak való megfeleltetés egyre inkább alakul át bennem dühbe, és mondatja azt velem, hogy nem érdekel mások véleménye, mert én szép vagyok így ahogy vagyok!!! szóval dühös vagyok, de a sarkamra állok. akinek így nem tetszek, arra szálljon ezer átok. :)
Danaidák: Danaos argoszi király 50 leánya, kik apjuk parancsára férjeiket, Aigyptos király 50 fiát a nászéjszakán meggyilkolták.
Aszfodélosz: az alvilágban növő liliom féle növény.
Alabástrom: márványhoz hasonló, annál könnyebben megmunkálható fehér vagy áttetsző finomszemcsés gipsz.
A Léthe az alvilág folyója, a felejtés folyója. (Párja a Mnémoszüné, ami az emlékezés folyója).
A 7-es szám a határtalanság, káosz, befejezetlenség száma.
Gyászfa: jázminféle fásszárú, sárga virágú növény.
amikor meghalsz, akkor ez akképpen pörög végig a szemed előtt, mint mikor az egérrel akarod kijelölni a több száz-ezer oldalt, és csak pörög szakadatlan, pörög meg nem állva ...
a szerelem: amire nincs szükségem. csak bonyodalmat hoz. sok embert szeretek, és sok megszerzett tudást.
ismered a passzív-agresszív kifejezést? na valahogy ehhez hasonlóan vagyok én társas-magányos féle. a társaságban mindenkit szeretek. ez jó.
de most beszéljünk rólad.
te miért olvasod a blogomat? mit akarsz tőlem? vagy voltál már a társaságom, vagy jelenleg is vagy, vagy még nem teljesen vagy, de esetleg szeretnél.
ím előtted áll egy kutató. egy bájos kutató, aki szereti önmagát. a másoknak való megfeleltetés egyre inkább alakul át bennem dühbe, és mondatja azt velem, hogy nem érdekel mások véleménye, mert én szép vagyok így ahogy vagyok!!! szóval dühös vagyok, de a sarkamra állok. akinek így nem tetszek, arra szálljon ezer átok. :)
A Danaidák /Babits/
Lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen, bús alvilágban, asphodelosok
között, hol asphodelos meg se moccan, gyászfa nem bókol galyával,
mákvirág szirmát nem ejti, mert a szél ott mélyen alszik, alszik
asphodelos ágyban, mélyen alszik, nem beszél,
hol a tók acéltükörként mozdulatlan elterülnek, pillák könnyen
szenderülnek, mert a pillák legyezője, habszövetnek fodrozója
sohase jár ott, a szél;
óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bűnös asszony
karcsu vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús
ötven asszony mindörökre töltöget,
ötven kárhozott bús asszony óriási alabastrom amphorákba mindhiába
töltögeti drága nedvét, drága Léthéből merített sohasem elég
vizet.
Óriási karcsu gyászfák ágaikat sohse rázzák: - minden águk egy-egy
lélek, öngyilkos bús régi lélek, mely most néma fán tenyész
érzőn, mégis öntudatlan nyujtja lombát mozdulatlan, mozdulatlan és
sötéten, át a réten,
át a réten, hol a Léthe (mert e rét a Léthe réte) száz belémosott
bünöktől szennyes vízzel, elfelejtett ős bünöktől szennyes vízzel
körbe folyva nem enyész,
nem enyész, nem ér tengerbe, hanem hétszer körbe-körbe, vissza
önmagába: ottan ötven asszony kárhozottan ötven órjás amphorába
mindhiába, mindhiába tölti könnyét és vizét,
majd merítve, majd ürítve, mindhiába, mert az ötven bűvös edény
tölthetetlen, mint a tenger önmagától megapad és elhúzódik és az
ötven bűnös asszony Léthe vizét alabastrom amphorákba mindörökre
csak hiába tölti szét.
Ötven asszony, alabastrom testtel, ébenszínű hajjal érzőn, mégis
öntudatlan öntögetve szakadatlan félig értett dalra kel,
ötven kárhozott bús asszony felvilágból lehozott és lelkeikbe
visszajáró félig értett félemléket fojtott hangon énekel:
»Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és szerettünk,
csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk, vágykancsóból
merítettünk, merítettünk, űrítettünk, fenn a zöldvilágu földön,
az aranyos nap alatt -
»Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint sötétben nagy
szobákba utcáról behullott fények; mit jelentenek? hiába próbálunk
rá emlékezni; mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és
ölelni? a homályban mindhiába kérdezzük az árnyakat.
»Csak daloljunk: Meggyilkoltuk - s emlékezzünk: férjeinket
csak daloljunk, bár nem értjük, és merítsünk és ürítsünk; úgy sem
tudjuk abbahagyni; és daloljunk, bár nem értjük, mert különben
némaság van, és a némaság oly félős! néma, rengeteg sötétség: a
sötétség nem beszél - «
Igy dalolt az ötven asszony, ötven kárhozott bús asszony, egymáshoz
mind oly hasonló ébenfürtü, alabastrom testü ötven testvérasszony
így dalolt a Léthe-réten, lélekfák közt, mákvirág közt, óriási
amphorák közt, Léthe mellett, hol a szél
lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen bús alvilágban alszik
asphodelos-ágyban, mélyen alszik, nem beszél.
Lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen, bús alvilágban, asphodelosok
között, hol asphodelos meg se moccan, gyászfa nem bókol galyával,
mákvirág szirmát nem ejti, mert a szél ott mélyen alszik, alszik
asphodelos ágyban, mélyen alszik, nem beszél,
hol a tók acéltükörként mozdulatlan elterülnek, pillák könnyen
szenderülnek, mert a pillák legyezője, habszövetnek fodrozója
sohase jár ott, a szél;
óriási amphorákba, alabastrom amphorákba ötven asszony, bűnös asszony
karcsu vázát megmerítve, majd merítve, majd ürítve kárhozott bús
ötven asszony mindörökre töltöget,
ötven kárhozott bús asszony óriási alabastrom amphorákba mindhiába
töltögeti drága nedvét, drága Léthéből merített sohasem elég
vizet.
Óriási karcsu gyászfák ágaikat sohse rázzák: - minden águk egy-egy
lélek, öngyilkos bús régi lélek, mely most néma fán tenyész
érzőn, mégis öntudatlan nyujtja lombát mozdulatlan, mozdulatlan és
sötéten, át a réten,
át a réten, hol a Léthe (mert e rét a Léthe réte) száz belémosott
bünöktől szennyes vízzel, elfelejtett ős bünöktől szennyes vízzel
körbe folyva nem enyész,
nem enyész, nem ér tengerbe, hanem hétszer körbe-körbe, vissza
önmagába: ottan ötven asszony kárhozottan ötven órjás amphorába
mindhiába, mindhiába tölti könnyét és vizét,
majd merítve, majd ürítve, mindhiába, mert az ötven bűvös edény
tölthetetlen, mint a tenger önmagától megapad és elhúzódik és az
ötven bűnös asszony Léthe vizét alabastrom amphorákba mindörökre
csak hiába tölti szét.
Ötven asszony, alabastrom testtel, ébenszínű hajjal érzőn, mégis
öntudatlan öntögetve szakadatlan félig értett dalra kel,
ötven kárhozott bús asszony felvilágból lehozott és lelkeikbe
visszajáró félig értett félemléket fojtott hangon énekel:
»Meggyilkoltuk férjeinket, ötven daliás nagy férfit és szerettünk,
csak szerettünk, Isten tudja, kit szerettünk, vágykancsóból
merítettünk, merítettünk, űrítettünk, fenn a zöldvilágu földön,
az aranyos nap alatt -
»Régi szavak járnak vissza elsötétült lelkeinkbe, mint sötétben nagy
szobákba utcáról behullott fények; mit jelentenek? hiába próbálunk
rá emlékezni; mit jelent az, hogy: szeretni? mit: kívánni? és
ölelni? a homályban mindhiába kérdezzük az árnyakat.
»Csak daloljunk: Meggyilkoltuk - s emlékezzünk: férjeinket
csak daloljunk, bár nem értjük, és merítsünk és ürítsünk; úgy sem
tudjuk abbahagyni; és daloljunk, bár nem értjük, mert különben
némaság van, és a némaság oly félős! néma, rengeteg sötétség: a
sötétség nem beszél - «
Igy dalolt az ötven asszony, ötven kárhozott bús asszony, egymáshoz
mind oly hasonló ébenfürtü, alabastrom testü ötven testvérasszony
így dalolt a Léthe-réten, lélekfák közt, mákvirág közt, óriási
amphorák közt, Léthe mellett, hol a szél
lenn a csöndes alvilágban, szellőtlen bús alvilágban alszik
asphodelos-ágyban, mélyen alszik, nem beszél.
Danaidák: Danaos argoszi király 50 leánya, kik apjuk parancsára férjeiket, Aigyptos király 50 fiát a nászéjszakán meggyilkolták.
Aszfodélosz: az alvilágban növő liliom féle növény.
Alabástrom: márványhoz hasonló, annál könnyebben megmunkálható fehér vagy áttetsző finomszemcsés gipsz.
A Léthe az alvilág folyója, a felejtés folyója. (Párja a Mnémoszüné, ami az emlékezés folyója).
A 7-es szám a határtalanság, káosz, befejezetlenség száma.
Gyászfa: jázminféle fásszárú, sárga virágú növény.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése