KI használ ?
Majd egy barát-nőnek jól elpanaszolom, hogy mennyire magányos a kicsi szívem. Erre persze ő majd jól megsajnál, és jól megölel, és én majd jól kihasználom a helyzetet, és úgy csinálok mintha félreérthetném a szitut, és mondjuk megcsókolom. Csak úgy, mer az jó. Meg azért is, mert magányos a kicsi szívem.
.
Tegnap nagyon szar hangulatom volt. Sok emberrel voltam bunkó, valahogy más nem nagyon tudott kijönni belőlem. Mikor Danival amolyan stop játék féle szitukba kevertük egymást - mert mi szoktunk olyat is, előszeretettel színházi előadások közben, a takarásban - én rendszeresen a bunkó köcsög szerepét vettem elő, hogy Dö jól megalázkodhasson...
Nem említve ama esetet, hogy Jucira fújtam a férfi sprémből... az nagyon gonosz dolog volt tőlem. Ráadásul a szemébe és a szájába is ment, ami már nem szándékos volt, de nagyon rosszul esett szegénynek.
Ilyenkor persze nem tudom hogyan kell viselkedni. Ez hülyeség, és gyerekesség. Tudom én is. És? Jól leoltom magamat, aztán egy következő szituációban megint előjön a bunkóságom... ilyenkor HANCOCK-nak érzem magam... legszívesebben részegen önsajnálkozva repülnék New York felett, és bűnözőket pakolnék a felhő karcolók tetejére...
No hát ilyen vagyok én. Persze annyira már ismerem magamat, hogy feltegyem a kérdést, hogy miért? ... A bejegyzés elején említett probléma játszhat közre. Én az a fajta rossz gyerek vagyok, aki azért olyan amilyen, mert azt akarja, hogy törődjenek vele.
.
December
A magányosok hónapja.
Ünnepeljük együtt! :D
Ennek örömére hallgassuk megy együtt a Kimnowak - Szívlapát c. dalát, és Vad fruttik - Szerelmes dal c. számát. A jobb oldali zene sávon megtaláljátok őket. Ajánlom még az újonnan listába illesztett Illúzió zenekar Jakuza vadnyugat c. számát, ami szintén szerelmes (bár a címe nem azt mutatja).

úgy tűnik, ezek a napok ilyenek, és így hatnak az emberekre. rám is... így megértelek.
VálaszTörlésde! nem irigylem az első bekezdésben szereplő másik embert. úgy látszik nem fontos, hogy ő mit gondol, vagy mit érez... a lényeg, hogy te megkapd, amit szeretnél. azt tudod koma, hogy ez nennyó így!? nagyon nem...
Persze, tudom, Aliz.
VálaszTörlésCsak jár a szám.
Valószínűleg nem tennék ilyet, annak ellenére sem, hogy leírtam.
De talán - annak mintájára, miképpen az öngyilkosok sem beszélnek a tervükről, mielőtt azt megtennék - én így "kopogtam le" rossz óment, hogy kiírtam magamból.
Megígérem neked, Aliz, hogy nem teszem meg, amit leírtam. Olyan leszel nekem, mint a drogosoknak a pártfogó... :)
nem akartam én okoskodni, vagy ilyesmi. tényleg azt csinálsz, amit szeretnél!
VálaszTörléscsak én mindig a másik oldalon vagyok, és nagyon kimerít az "energiavámpírkodás". nagyon fáj már... és amikor elolvastalak, abszolút megértettelek, de egyből együttéreztem a másik oldallal... és neki talán mégrosszabb lesz, mint a te jelenlegi állapotod. most szarul vagy/vagyunk, de emiatt bunkóság lehúzni/kihasználni a másikat, aki meg jól van - mondjuk adott esetben...
bár szerintem már érted, miről hadoválok... :)
Igen, értem.
VálaszTörlésAz egyik szemem :( a másik :)
Jó, hogy nem droidok vagyunk, és hogy a másik lénynek is vannak érzései. De így viszont együtt kell kialakítanunk a kapcsolatunkat, nem elég az egyik fél döntése. Ez egyszerre szép, és egyszerre frusztráló.
Azért én szeretek élni, és harcolni ezekkel a dolgokkal.
jó reggőt! jól van drágám! de mondjuk ne az én káromra! aztán meg jön a dagadt duma...
VálaszTörlésugye tudod, hogy ez most hogy jön ide? meg amúgy is.
VálaszTörlésHé! Hancock a végére bunkótlanodott!
VálaszTörlésDö, valóban.
VálaszTörlésTalán majd én is mindörökre és visszafordíthatatlanul bunkótlanodni fogok, ha végre összejövök életem párjával, akárcsak Hancock.