La Vía Láctea y Andrómeda Dos universos giran, cerca el uno del otro. En medida humana, terriblemente lejos. Andrómeda se acerca, quisiera absorberme, hacerse uno. Pero la Vía Láctea, por desgracia, ni siquiera sabe lo que quiere. El remolino es bueno, encontrarse es difícil. Aunque sería suficiente unos cinco mil millones de años. Pero por las distancias entre las estrellas, es muy pequeña la probabilidad del choque real. El roce es una ilusión, un recuerdo que no existe. Nuestros núcleos nunca llegarán a unirse. Queda la belleza que lo llena todo. Tejút és az Androméda Két univerzum örvénylik. Egymáshoz közel. Emberi léptékkel Mégis iszonyat távol. Androméda közelít, Magába szívna, eggyé válna. De a Tejút sajnos Azt sem tudja mit akar. Örvénylés jó, Találkozni nehéz. Bár elég lenne rá Öt milliárd év. De a csillagok közti Távolságok miatt Nagyon kicsi az esélye A tényleges ütközésnek. Az érintés is illúzió, Nem létező emlék. Sejtmagjaink sosem Válnak eggyé. Marad a mindent betöltő szé...
Ezt most vehetem célzásnak?
VálaszTörlésMindketten jobban járunk, ha ezt abbahagyod.
Majd személyesen megbeszéljük, hobbit...
VálaszTörlésAmúgy egy kis párnacsata sosem árt. :D
Azért nem írok már semmit, mert nem akarod elhinni, hogy nem akarok rosszat.
VálaszTörlésSzóval majd személyesen...
Tudod, segget rajzolni valakinek a képébe nem a kedvesség jele.
VálaszTörlésEgyszer majd megérted talán, addig párnacsatázz a hasonlókkal.
De az én képemmel ne.