Az EGOizmus gyöngye


Tudjátok, hogy mit jelent ez a három betűs rövidítés, hogy RAP?
Rap: Rithmic American Poesis: Ritmikus Amerikai Verselés.
Igen, jól látjátok, verselés. Az ember miről ír verset? Igen, valóban bármiről. Azonban mit csinál a legtöbb banda? Önmagát fényezi. Sőt! Ha még fel is ismeri valamelyikük, hogy amit csinálnak az teljességgel fölösleges, ráébrednek, hogy az összes többi banda csak önmagáról ír verset, akkor sem változnak meg. Azért nem változnak meg, mert nagyjából két sorba beleírják, hogy "emberek, ezt ti rosszul csináljátok, ne csak magatokról pofázzatok" aztán a szöveg további nagy része megint csak azt hangoztatja, hogy "bezzeg mi jól csináljuk, mi vagyunk a királyok". Azt hiszik, hogy a 69-es csapdájába kerültek, pedig dehogy. Lenne kiút.
Ha valaki RAP-el akar foglalkozni, akkor tanulja meg hogy mi a költészet. Ez is egy olyan alap dolog, hogy amíg nem tudok járni, addig nem próbálok meg futkorászni, mert az veszélyes. Nem csak saját magamra, hanem másokra is.
Valójában meg van a szabadság joga. Ha nem tetszik az egoista rap, akkor keresek másikat. Ez mind jó, és szép. Csak egy baj van. Hogy igazi költészet a ritmikusabbik fajtából oly annyira ritka, mint az a fehér madár.
Egyetlen pozitív példát tudok hozni, akiket érdemes meghallgatni. A banda neve: Akkezdet Phiai. A Wacuumaris "klánhoz" tartoznak. Erről nem írok többet, mert félek hogy pontatlan vagyok. A lényeg úgysem a bandázás, hanem a vers.
Nem mondom, hogy ők tökéletesek, az ő szövegeikben is van egó, de sokkal kevesebb, és ez a kevés még belefér. Pláne belefér, ha olyan csodálatosan frappáns szófordulatokat találnak, amiért még a Mézga Géza Család is odáig és vissza lenne. A ragrímek olyan ritkák, mint a már említett állat aranytojásai. Egy ragrímből álló vers olyan snassz, és giccses. Ezt ők is tudják. Az asszonánc, és a tiszta rím az ő eszközeik, melyek frappánsan eltalált alliterációkkal párosulnak.
Az a költészet, amit én szeretek, az ilyen. Amilyennek most leírtam. Nem a nárcisztikus egoizmus a témájuk, hanem valóban szólnak valamiről. Megszólítanak engem, van hozzá tehetségük, hogy kinyissák a mesekönyvet.
Aki tud nekem jó magyar rappet ajánlani, az imént felsorolt kritériumok alapján, az kérem tegye meg. Igazán hálás leszek... de tényleg.

Frissítés: 2009.03.22.
Talátam két jó bandát, akik beleférnek...
- The Steve
- Tezsvíír
Mindegyiknek köze van a Wacuumairs-hez, úgyhogy nem véletlen.

Megjegyzések

  1. A hatvankilences csapdájának van valami köze a fanszőrzethez...?

    VálaszTörlés
  2. summer of 69... mátét is rabul (csapdába) ejtette :D

    VálaszTörlés
  3. Jólvan... látom figyeltek.
    A képzet társítás nagy művészet.
    A 69 utal egyszerre a szexista szövegre, meg arra, hogy el akartam vonatkoztatni egy kicsit a 22-es szám közhelyétől.
    Na?

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

La Vía Láctea y Andrómeda

Sophia a toronyban

Kifújom a füstöt 3.