Fél 4 *
Sziasztok. Szerelmeim, és pajtásaim. Az egész hétvégémet Budapesten töltöttem. Pénteken kvázi tanulmányi kiránduláson voltunk a szitu szaktársaimmal. Láthattam a Magyar Operaházat belülről. Igazából scenikai szempontból kellett volna szemügyre vennünk a helyet, de mivel túl sokan voltunk (kb 50 fő), ezért nem mehettünk be scenikailag kiemelt fontosságú helyekre, csak a külső, közönség forgalmi helyeket járhattuk körbe, és hallgathattunk meg egy-egy színháztörténeti előadást a kedves "tárlatvezető úrtól". Ezért nem volt igazán éremes Pestre menni, de legalább már elmondhatom hogy jártam az Operában. Jártam volna én amúgy is, de egy részt iszonyatosan drága a jegy oda, másrészt nem az opera az elsődleges, ami a színház terén érdekel, és ehhez képest túl ritkán járok Pesten, ahol ez a műfaj majdhogynem kizárólagosan megtalálható. Ez nem jelenti, hogy ki fogom hagyni, egyszer biztos megOperálnak.
Aztán délután mentünk az MTV székházába, ami a gyönyörűen zöld Szabadság téren található. Az épület maga elég régi konstrukció, de a művészettörténeti értéke felbecsülhetetlen. Tévé székháznak - mint olyannak - borzasztóan rossz persze, ám ezt nem én találtam ki, az okosok mondták. Eredetileg tőzsde palotának tervezték. Gondolj bele, hogy milyen rengeteg változtatást kellett eszközölni. A tőzsdének sok, nagy, egybefüggő nyílt térre van szüksége, míg egy televíziónak még ennél is több elszeparált helység kell, hogy minél több munkaterület legyen, ahol stúdió munkát végezhetnek.
Sok a szöveg, mi?
Ma meg voltam Tilos Slam-en. A hivatalos fellépők igazán jók voltak. Hajnali 2-től lett volna open mike... de az egész eléggé silány lett a főműsoridő leteltével. Csak egy két slammer akadt a Kőleves-es bandából, mert az emberek nem tudják hogy mi ez az egész. Az open mic arra jó, hogy akárki felmenjen a színpadra, és előadja a versét. Számunkra ez lett volna az est legfontosabb része, mert bemutathattuk volna a saját műveinket. Ezt megtettük, ám a közönség érdeklődése jócskán megcsappant, mikor a Tilos előadók távoztak a színről. Pedig a slamnek éppen az a lényege, hogy akárki felmehet a színpadra, és előadhatja magát. Ezzel slamben üresség, és pangás várta a bátrakat, és elszántakat. A kemény mag (mi) maradtunk, kb hajnali 2-ig. Nem, nem írtam félre, tényleg addig. Majdnem mi voltunk az utolsók, akik elhagytuk a helyszínt. Az open mic kb 12 fele kezdődött, mert a Tilos műsora után egyből bemondták (az unalmast), hogy miénk a terep. A hivatalos programban volt az, hogy 2-től van az open mic, de mink mégis örültünk, hogy előbb elfoglalhattuk a helyet... de minek?
Szomorú vagyok, ámde bizakodó. Azért mi, páran megmutattuk azoknak, akik nyitottak voltak rá, hogy mi az a slam. Gyertek a kőlevesbe, április utolsó vasánapján ott találkozunk. Aztán jól kibeszéljük a Tilost is. :)
Kezeket a paplan főlé, éljenek a csajok!...

szia én teláltam de veterán és ingyen házhoz szállitják és 7000fft ja de fehér
VálaszTörlés