Inside of me

Korán keltem. Nagyon sűrű álmom volt. Egy olyan álmom, ami az életre ingerelt. Dühösen, de megkönnyebbülve ébredtem utána.
Új barátokra tettem szert, egy srácra és egy lányra, ahol a srác én magam is voltam. Erdőszéli utakon sétáltunk. A perverz fantáziám kivételes formában nyilvánult meg, mikor a csaj arra kérte a srácot (engem), hogy had szopja le. Itt váltam harmadik személlyé, a megfigyelő (kukkoló) formájában. Az aktus meg is történt, többször egymás után. Kis idő után észrevettem, hogy a srác műszere csak egy műbroki. Az egész olyan abszurd volt, mint egy modern színházi jelenet, ahol az aktusnak csak szimbolikus értéke van. Így elkeseredés sem volt, hiszen az esemény természetesnek bizonyult és az abszurditása ellenére mindketten élvezték.
Aztán jött egy ismeretlen csávó, terepjáróval. Munkát ajánlott mindhármunknak. Olyan munkát, ahol kamatoztathatjuk az emberismeretünket és kreativitásunkat. Nem volt kérdés, hogy csatlakozunk-e. Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk. A srác elölre ült, én hátul kaptam helyet, a nője mellett. Csak pár perce utaztunk, mikor megpróbáltam megcsókolni a lányt. Persze pont úgy viselkedett, ahogy a valóságszimulációmtól elvárható volt, nem engedte. Gondoltam megmagyarázom neki, és akkor engedni fogja: "Ígérem, csak egy csókot szeretnék..." - mondtam, mintha egy öreg tata lennék, aki már évtizedek óta csak sorvad. Erre ő engedte, hiszen jó barátok vagyunk. Puhák voltak az ajkai, de éreztem rajta a kételkedést. Nem tudta, hogy élvezze, vagy tartózkodjon. Ennek ellenére jólesett, azt hiszem mindkettőnknek.
A következő kép valahogy elszakad az eddigitől. A természetben túrázunk, találkozom pár barátommal, akik oda mennek ahonnan én jövök, azzal a különbséggel, hogy ők szép és hasznos életet élni mennek oda (maszíroztatni magukat, egy profival, 20 rugóért - vagy 15-ért ha a Laci le tudja alkudni). Ők hívnak engem is, de én nem megyek... már eleget túráztam.
Az utolsó jelenetben valahogy elromlik a legnagyobbra becsült eszközöm, a telefonom. Javítás közben nagyon felidegesít a tény, hogy nem bírom összerakni (álmod közben te sem tudsz olyan jól koncentrálni?). Türelmes embernek tartom magam, és jó ideig próbálom még megjavítani az eszközt. Ez idő alatt megbántom azt az embert, aki a legrégebb óta a barátom, és még az exnőmet is időről időre meglátogatja - csak az én kedvemért - hogy minden rendben van-e vele (erről a gesztusról én nem tudtam, és persze tökre hidegen is hagy(?)). Sértődötten hazamegy. Ez után urrá lesz rajtam az idegesség, mert a félig szétszedve rám bámuló mobilnak az a - lelkem mélyéig ható - kérdés van az arcára írva: "hogy lehetsz ilyen béna? még engem sem tudsz megjavítani!". Dühömben ököllel ripityára töröm a telefon minden egyes porcikáját. A kütyü darabokban. Én mégis megkeresem az eszköz két legfontosabb részét a törmelék közt, a memóriakártyát és a SIM-et, hogy lelkiekben felkészülhessek arra, hogy mennyi pénzt kell majd kiadnom hogy újra egy valamirevaló kütyüt vehessek magamnak...