Plakátmagány (v.2.)

Árnyékoló szem-golyók, fémhideg rév-buszban
Plakátmagányban fázó bérletek
Üresen hagytad a metrón a járdát
Alkoss hát rémeket

Puffasztott rizsszemek pattognak, a nejlon zacskó reccsen.
Két nő gőzölgő feketével, fehérre váltan nem várták, hogy egy srác csak így profán a sínek közé essen.
Vértócsában ázó tavalyi bérlet, műanyag tokban.
A peron mellé a jól szituált Colombo - nem DVD tokban - kávé egy cukorral, elvált férfi toppan.
Reggel ő is látta felkenődni önmagát egy forró tűzön szenesre vált kenyér oldalára.
A toll a lyukas ingzsebből most jócskán kialvatlan hideg kőre írja jegyzőkönyveit.
A két nő ásítva mit se mond a tollba, mégis nevük és koruk...
(Korgó gyomor; a reggeli koffein után enni is kéne, de itt ez a felfordulás)
A fiatalabb hölgy - tán egykorú az elhunyttal, ki égi dalba foglalta vagy száz este száz versbe, mégse tudott róla.
A szép hölgy Bettina; bár hideg futkos egyenes a háta.
Nem sejtve, hogy a gerincvelővel egyszínű a szája.
Míg az idősebbik elhűlve bár, de öreg nem.
Irul-pirul Mancika, látva biztos úrnak motoszkál a szeme gomb nyakára.
Fekete zsák, slagcsövek és a cövek kifeszítve; a látott balul esett férfinak még a kabátja is mocskos.
Régen varrt - mint kiderül - Mancika, az édes.
Csak szép munkára adja fejét (és kezét) a minőségre kényes. Pislantással kacérkodva halálra szívja bagóját (halálra szívja bagóját).
Füstjelek jelzik a félredobott, festett haj ízét.
A jelre ugrik is Colombo.
Már nem is fontos a katasztrófa.
Párosan ellibben a nyomozó és a varró nő.
A drága Bettina ott marad; padon ülve.
Tán éhes ő is, indítja izmait és íz bimbóit energia itallal.
A koporsóban üres papírt temetnek az éjbe.
Hogy miért tette, nem tiszta; nem jött többé érte
Sem villamos se troli, most már a BKV is hallgat.
Fiatal volt, nagyszájú, „darabokra szakított a tény hogy engem senki többé soha meg nem hallhat”.
Többé senki meg nem halhat.

Árnyékoló szem-golyók, fémhideg rév-buszban
Plakátmagányban fázó bérletek
Üresen hagytad a metrón a járdát
Alkoss hát rémeket.