E.K.G.

Dobszóra vasaltak rád. Egyenruhám e bőr hajó.
Nem kivehető, de hallod? Mellemben egy őslakó.
Elkárhozott ügynök él itt, tiltakozni ő sem mer.
Csilingel a szél, ha a membránt püföl bent az ősember.

Dobszóra a szívem úgy ver, kihuny minden égi láng.
Fáklyára vet minden hívem, azt mondják az én hibám:
Ritmus helyett kávét öntesz, jól lakott vénádba.
A rítust mégsem ismered, hát punnyadj még bénábbra!

Vén ábra a falakon, barlang ez, nem is ér.
A bölcsőtől a sírodig, a dob hangja elkísér.
Puszta lét vagy inkább ösztönnel töltött élet?
Verd a bőrt, a ritmust! Amíg meg nem éget!

Dobszóra a szívem úgy ver, kigyúl minden égi láng.
Úgy akarlak, hogy fejeden koppan a masszív husáng.
Háló? Tessék? Mondjad! Ki az? Ülj velem a tűz köré.
A szívem vadul elraboltad, lelkem testi bűnöké.

Dobszóra vasalnak rád. Álruhánk e bőr hajó.
Kéred: Én had kormányozzak! Kapitány lehetsz, na jó!
Benned ritmus, és bennem is, egyetlen hanggá olvad el.
Így éled újra őserőnk, a szív alatt egy új ember.