Csirkemell

Ó Vers! Te régóta unt rántott csirkemell!
A hűtőtbe derékig bújtam, érted?
Mást nem találtam, így eléggé egyoldalú az étrend.
Hogy merek én rólad írni?
Hisz épp hogy csak kisütöttelek.
Több költeménnyel együtt tápláltál engem,
én meg csak cincállak lassan és ízetlen.
Mondd mit tesz az, ki a hűtőben mást lel?
Talán kicsit frissebb, húsosabb darabbal,
kovászos múzsával savanyú szárnyra kel?
Nekem te maradtál.
Bár nem én költöttelek,
épp cincálgatva értekezem rólad.
De nem vagyok szakács. Ó miféle? Én?
Épp hogy a boltban kifizettelek.
Egy kiló hatvanöt, maradhat? Hogyne!
Ha mást mondok akkor,
most egy kortársam rágódna rajtad.
Te sosem féltél semmitől,
bár kontextus tyúk anyád rég elveszítetted.
Tollad mind kihullt, kopasz minden versszak,
és csak az emészthető résznek
fele árulkodik rólad.
Bátran sercegtél a fáradt-lila olajban!
A papíron aztán megszáradthattál.
Bárcsak örökké ropogós maradnál.
De látod, végül tövig rágtalak.
Nem maradt más belőled,
csak egy apró, rövid csont.
Aminek még éppen porcos a vége.
De ne félj, én összegyűjtelek! Jó leszel!
Őrlődsz még frissen drága Zsömle kutyánk
éles fogai közt.
Ropog minden szótag.
Vers a lakománk.