HAJNAL hasad borda REPED és a SZÍVED

Beleid tökélyi selymes melegében úszom,
Kezem közt morzsolom a léped,
És májad, és szíved szorongatom még,
Aztán a melleid keresem,
De csak sötét, síkos oszlopokat lelek,
Feszegetni nem merem,
De mégis, gerinced itt mereng, átfogom,
Rángatom a tested, te húsbábú, szeretőm
Kifordítlak, mint régi plüss állatot.
Kíváncsiság hajt, a szív meddig ver?
A medencéd pont megfelelő erre.
Inaidból erős pókhálót szövök,
Szíved bevarrom a közepébe;
És ez jó, láttam én.
Olyan szép a tested.
De még nincs vége.
A szívedbe túrom az ujjaim,
Köszönöm majd, hogy benned lehetek.
Az artériák szépen befogadnak engem.
Itt még nem voltam.
Köszönöm neked,
Annyira szeretlek.
A bőröd is selymes, mint a kabátod.
Jó is lesz nekem, kezem megfeszül,
Precízen tépem le rólad.
Magamra tekerem, takarónak.
Meleg vagy, olyan jó – köszönöm.
Ó Istenem.
Kiválogatom a csontjaid,
Építőkockának, házat építek, kéményt, kerítést;
Itt ugat a kis bozontos,
Kis furcsa, jó helye lesz a ház melletti lukba.

Ma találtam egy kis benzint itthon.
Sajnos már kihűltél, és nem jó a szagod.
Azt hiszem, felgyújtalak.
Érdekes ez a maró benzin illat.
De az íze nem jó, égeti a számat.
Ki is fogyott a kanna, itt a gyufa.
Aztán ég a gyertya, ég … el ne aludjék …
Sóhaj, utolsó pillantásom RÁD.
Olyan könnyen meggyulladtál.
Lassan olyan lesz, mintha nem is léteztél volna, soha.
Jaj de jó, végre meleg van.
Még így is szeretlek.
Nem hagylak el.
Leülök, és szépen megvárom, amíg szépen lassan,
Forrón, szeretőn, füstölve, bűzösen kormolva
Egyszerűen elégsz.