Nyílt levél hozzám

Na idefigyelj te gyáva szar!
Emlékszel még azokra az estékre, amikor egymást inspirálva írtatok egymásnak verseket?
Mindenféle témát körüljárva, megélve betegséget, a köhögést és a világ fájdalmát?
Hogy nem létezett az az óra és a perc, amit nem miatta, vele és érte?
Együtt neveltétek a kutyákat. Heves viták után borultatok hátra?
Hogy szeretted?
Hogy Szabó T. Anna meg Dragomán György is elbújhatott volna mögöttetek?
Azt hitted? Fiam! Ezt nem hinni kell! Hanem tenni érte!

Hány év telt el? Te meg most csak itt ülsz? Te gyáva szar.
Hol van már a vihar? Vagy azt hiszed, hogy a szemében ülsz?
Állj fel bazd meg! Ha most nem teszed, soha többé nem írhatsz egy szót le sem egy betűt!

Kényelmes? Jól esik hogy Ő most éppen szépen magát találja fel?
Hát ne félj barátom! Fel is találja.
Úgy kisírja és szórakoztatja magát, hogy annál kényelmesebb nem lesz többé a magány.
Már hogy nem neki, hanem neked.
Mert ha itt ülsz tovább, cseszheted.

Na ugye. De itt van egy pár sor még későbbre.

Mert ha majd apa leszel, a szerelem majd átköltözik a kiságyból majd közétek.
Mert a fiadat úgy szereted, mint az anyját, nem érted?
Miért kell zúgó vágta, mond csak? Miért hajszolsz még több lét?
Azt hiszed, hogy ennél többet kaphatsz még? Szép kombinét?

Nem írsz ugye? Tollad száraz? Tiszta papír kellene mi? Hogy ürítsed a pennádat.
De ott van a könyv, együtt írtuk, lapozd föl te gyáva szar.
Olvasd újra, mi hiányzik?
Semmi sem.
Te gyáva.
Szar.