Adj időt

Ősrobbanás, 14 milliárd év,
Osztani, vagy szorozni is
Épp olyan hülyeség
Porszem se vagyok a végtelenben
Hogy kérném? Te drága porszem!
Legyél velem!
Hogy leírni nem szabad,
Mert mindenki tudja,
Hogy a szív ami érez.
De szeretni nem szabad,
Ha túl hamar
 a tűznek parázs kell
 és levegő
 fújd csak fújd, amíg
Éled!
Adj időt!
De nem lehetsz világűr,
Sem légüres tér.
Néha kell, hogy szólj hozzám.
Hogy figyelj, szólj is!
Beszélgessünk.
Még csak az sem kell,
Hogy velem legyél.
Épp csak annyira,
Mint a vasmacskának
A hajókötél.
Létezésünk mégis végtelen tér.
Táncolj velem!
Nézd, itt a szemem.
Tiéd barna. Az enyém zöld is.
Ha van élet odakint,
Nem érdekel többé.
Jó nekem a Föld is.
De hogy szeresselek,
Ha nem létezel?
Hogy kérdezzelek,
Ha nem lélegezel?
És nem remeg hangszálad
A beszéd dallamára.
Dalod kinek zeng?
Mindenki másnak?
Tudom, a színpadon
Téged már várnak.
Ha nem lehetsz az enyém,
Legyél mindenkié.
De a Róka még vár.
A világűr tág.
Csillagok közt,
Galambok szárnyain
Repülsz hozzám,
Kis hercegnőm?
A türelemből
Rózsa csokrot szedek.
Csak nézem az eget.
Tág pupillám.

-

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

La Vía Láctea y Andrómeda

La Vía Láctea y Andrómeda Dos universos giran, cerca el uno del otro. En medida humana, terriblemente lejos. Andrómeda se acerca, quisiera absorberme, hacerse uno. Pero la Vía Láctea, por desgracia, ni siquiera sabe lo que quiere. El remolino es bueno, encontrarse es difícil. Aunque sería suficiente unos cinco mil millones de años. Pero por las distancias entre las estrellas, es muy pequeña la probabilidad del choque real. El roce es una ilusión, un recuerdo que no existe. Nuestros núcleos nunca llegarán a unirse. Queda la belleza que lo llena todo. Tejút és az Androméda Két univerzum örvénylik. Egymáshoz közel. Emberi léptékkel Mégis iszonyat távol. Androméda közelít, Magába szívna, eggyé válna. De a Tejút sajnos Azt sem tudja mit akar. Örvénylés jó, Találkozni nehéz. Bár elég lenne rá Öt milliárd év. De a csillagok közti Távolságok miatt Nagyon kicsi az esélye A tényleges ütközésnek. Az érintés is illúzió, Nem létező emlék. Sejtmagjaink sosem Válnak eggyé. Marad a mindent betöltő szé...
» » » » »

Sophia a toronyban

Túl gyorsan kötődnél, De nem tudod kihez? Kiben is bízhatnál? Lejárt régi lemez. Egyetlen kuckód A négy fal biztonsága. Miért is mennél ki? Ajtó sincs, se zárja. "Mennyi kedves állat Nyomja hozzád Nedves orrát Ez mennyország" Mondd el, bátran, Bízhatsz bennem, Miért a könny arcodon? Nem beszélsz, A szíved tudja, Én a csended hallgatom. Kezem fogod, de menekülsz. Vár a négy fal, börtönöd. Megszokta a szíved ott bent Kényszerzubbony bőrödön. Bent egy halk hang jajveszékel Meddig tart még a magány? Hogy menthetne meg a herceg, Ha nincsen rés a szív falán?
» » » » »

Kifújom a füstöt 3.

Nyissátok ki a füzetet. Írjátok fel az óra címét. Ezerkilencszáznyolc, a Monarchia bekebelezi Boszniát és Hercegovinát. A füzet szélére firkálok. Két, szép kerek mell. Ilyen még a valóságban sincs. Próbálom betartani a természetes arányokat, de nem ismerem. Ahhoz egy valódi modell kellene. Kínai manga figura lesz belőle. Vékony csípő, keskeny, csámpás lábak és óriási csillogó szem. A legnagyobb gondot a puncijára fordítom. Ne legyen se túl hosszú a vágás, se túl rövid. Szőr nélkül úgy néz ki, mint egy műanyag játék. Úgyhogy kap egy kis szakállat. A tartományok közigazgatását a közös pénzügyminisztériumnak rendelték alá. Árnyékolom is. Teljesen valóságosnak néz ki. Mindjárt kilép a füzetemből és hastáncot lejt az egész osztály szeme láttára. De hát ezt így nem lehet. Vékony tüllszoknyába öltöztetem. Selymes, átlátszó anyagba. Így még izgatóbb. A háttérben a Nagy-Magyarország térképe. Mindenki őt bámulja. A srácok csorgatják a nyálukat. A lányok irigykednek. Minden mozdulatnál megvillan ...
» » » » »